Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 3. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Z. Szabó László: Két győri festőművész kiállítása Budapesten
szabású kompozíció és a világ filozofikus értelmezésének mély élménye számomra. A futballista (1930), Parasztmadonna (1932), Favágó (1932), Hómunkás (1933), Szent Kristóf (1933), Rikkancs (1933), Fázom (1935) című olajai - három évtized távolából ítélve - az akkor progresszív törekvések java eredményei közül valók. Formálásuk és társadalmi mondanivalójuk alapján megérdemelnék, hogy a szakma ismét felfigyeljen rájuk. A felszabadulás utáni években Tóth Sándor is sok tájat és kissé illusztratív figurális képet festett. Az utóbbi évtized ismét a fellendülésé. A sok természettanulmány után felfrissült koloritja a régi művek nagyvonalú formálásával párosulva ismét szép darabokat eredményezett. Amerikai útjának egyik élményét feldolgozó Ambulancián című képe példa erre. Sokszor elgondolkoztam már a Tóth Sándoréhoz hasonló tanár-művész-sorsokról. Miért nem gazdálkodott jobban az erejével? - kérdem, hiszen csak festőként sokkal többre vihette volna. Nem volt kár megállni egy karriert ígérő bábművészi út felén? Vagy ér annyit a rajztanár munkája, az örökös magvetés is, mint az előbbi kettő elérhető eredménye együttvéve? De hadd váltom most már teljesen személyesre a szót, hiszen születésnapi alkalomra írom e sorokat. Hatvanöt évesen úgy állsz előttem, Sándor bátyám, egyik kezedben ecsettel, a másikban kivont fejesvonalzóval, mint egy végvári harcos a művészeti oktatás romos bástyáján. A fejesvonalzót leteheted (rajzoktatásunk vezérei rég elárulták már váradat), forgasd csak az ecsetet. A jó művek festése közben arról se feledkezz meg, hogy tanácsaidat, kritikádat mindig szívesen fogadjuk. Aztán az ízes történetek, színes útibeszámolók kellemességeit se tagadd meg tőlünk. Egyszer majd a művészeti élet irányítói is csak belátják, hogy a téftyek makacs dolgok, és a mindenféle holmikkal zsúfolt kamrádban újbóli felfedezésüket váró kitűnő művek - ha tetszik, ha nem - kiállták már az idő próbáját, ami nem kis dolog az utóbbi száz esztendő viharai közepette. HEITLER LÁSZLÓ Két győri festőművész kiállítása Budapesten Barabás László A moralista művészek csoportjához tartozik. Fiatal kora ellenére rég elmúlt fölötte az az idő, amikor csupán a narratív kedv kerítette hatalmába. Ez a törekvés jellemezte indulásakor festészetét; akkor a kisalföldi táj újonnan felfedezett világa lepte meg, s a szokott struktúrák helyett az itt felfedezett formai újdonságok kötötték le - rövid időre - figyelmét. Viszonylagos gyors érése során így a kifejezés lehetőségeinek úgyszólván egész skáláját végigjárta, megpróbálkozott a különböző műfajokkal. Ám mindezt egy cél érdekében tette: közölni akart és szólni az őt körülvevő világról. Töprengései közben azonban nem a bezárt személyiség kérdéseit, 72
