Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1969 / 3. szám - EMLÉKEZÜNK - Veres Péter: Kodolányi Jánosról

- Világcsalás vagy öncsalás! - mondja tovább a keserűszívű pesszimista, aki azonban annyira már nem pesszimista, hogy ennek a szerintevaló igazságnak a szembemondásáról, illetve a szembemondás gyönyörűségéről is lemondana. - Naivak, balgák, ostobák vagytok, emberek! - írja és mondja, mert számára az egyetlen lehetséges életalternatíva: a tagadás.

Ámde mit tesz erre a világ, vagyis az emberi nem, még ha tudna is róla?

Meghallgatná, egyik-másik elismerően bólintana vagy sóhajtana - hisz olyan szépen mondja -, és folytatná tovább: siet a gyárba, vagy az istállóba, szekérre vagy gépkocsira ül, megnyomja az indító gombját, vagy szerszámot vesz a kezébe, szinte gondolattalanul, teszi, amit tennie kell, akár a hangyák, utána összemosolyog valakivel, mert az olyan jó . . . Így tartja fenn a világot és a saját emberi faját.

író, költő, művész, gondolkodó, politikus, mi ebben a te dolgod? A szolgálat. Az önmagad egyéletét, ha már a tehetséged és a benned égő ismeretlen lelki tűz erre hajt, csak ebben teljesítheted ki. Még valakivé, a közösség nagy emberévé is csak ebben lehetsz.

Hálát, elismerést, imádatot azonban ne várj. Akkor esetleg megkapod. De meg- eshetik, hogy mégsem kapod meg, nemhogy életedben, de halálod után sem, mert a Sors esetlegességei mindig és mindenhol jelen vannak . . .

Ám akkor is megkaphatod önmagadtól: Vörösmartyval szólva. . . „ez férfimunka volt”.

Ebből következik - hisz a sírok előtt is, bár a halottról beszélünk, de az élőkhöz szólunk -, hogy ne ess kétségbe ember, amiatt, hogy abban a népnemzetben, amelyért oly igen buzogsz, amelynek a szolgálatára adtad magad, mennyi silány, selejtes, alpári, lelki-csúnya, vagy éppen aljas, tolvaj, akárha emberbőrbe rejtekezett vadállat is található, mert, úgy látszik, ez a természetben is így van: a fának is vannak silányabb gyümölcsei, még a fűnek is vannak selejtesebb magvai.

A közösséget, a népet-nemzetet, amíg valamennyire egészséges - és a te szolgálatodtól is függ, hogy egészséges legyen! -, nem az ilyenek teszik. Mindig ott vannak benne - ha nem is mindig elegen - a csuparejtelem kisfiúcskák, sose lehet tudni, hogy melyikből lesz megint egy-egy Csokonai, Arany János, Ady, Bartók vagy József Attila, vagy akár egy Rákóczi, talántán Kossuth is. De ha az nem is, lehetnek belőlük talpig- férfi munkások, katonák, életre-halálra megbízható becsületes állampolgárok. És ott vannak a csupa-ügyesség, csupa-ének kisleányok, akikből nemcsak rosszfajta némbe- rek, hanem kedves, gondos, szorgos-dolgos feleségek, édesanyák is lehetnek. Nemcsak a családnak, hanem a nemzetnek is.

És ott lesznek a hasznosan okosak és az értelemben bölcsek mellett az animális bölcsek is - a szív-emberek - úgy, ahogy ezt a titokzatosnak látszó tenyészettörvény magával hozza.

Ragaszkodj hát a saját bolyodhoz, mint a hangya az övéihez - ahogy ezt Tamási Áron bölcs példázata mondja. Ez a tiéd, ez is egy egész kis világ, magyari világ. Az egészből a mi részünk.

Miért nem Kodolányi Jánosról beszélek? De hiszen róla beszélek. Ennek a nemzetnek Janus Pannoniustól vagy inkább már Kézai Simontól és az előtte járt névtelenektől kezdve mindig szüksége volt ilyen égő lelkekre, mint Kodolányi János, mert nagyon sokszor, és ismét és ismét a magaelhagyás betegségébe esik, és nehezen jut el az időnkénti fellengzős nacionalizmustól és az eget haltázó kétségbeeséstől - az Arany János-itól - a magaértő, világértő és történelemértő realista patriotizmushoz. Amire pedig most már a saját önfenntartásához nagyon-nagyon szüksége volna.

Milyen messze világokat járt ezért be - lélekben - Kodolányi János, az Ormán64