Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1969 / 1. szám - Kamondy László: Ketten a lelkek névsorából (elbeszélés)

— Legyen szíves, azonnal tegye el azt a pénzt, Fájsz úr, és kísérjen haza. Otthon majd szabályos nyugtát fog kapni tőlem a befizetett összegről.

— A nyugta le van mázolva! — legyintett Fájsz. — Én megbízom magában, főszemlész úr. Tudom, hogy maga nem sinkofálja el a pénzt és továbbítja a papoknak.

— Fájsz úr! — jött indulatba a nyugdíjas pénzügyőr. ■— Ha magának nem tetszenek a papok, nem bánom, szidja vagy gúnyolja őket a saját kertjében, de a Főtér sarkán se engem... se a feleségét nincs joga gúnyolni, azért, mert hivők vagyunk!

Fájsz kétrét hajtotta a százast, jobb szemével Kossuth arcmására, ballal a volt pénzügyőrre tekintett és azt kérdezte:

— Szóval nem fogadja el tőlem az egyházi adót?

Rogozsán úgy és annyira meglepődött ezen az észjáráson, hogy visszaszólni se tudott rá.

— Jó, rendben — folytatta Fájsz, mintegy beleegyezésnek véve a pénzügyőr hallgatását, miközben zsebretette a százast —, ezt én este közölni fogom a feleségemmel, és végleg megtiltom neki, hogy kiegyenlítse az adóhátralékot.

— Fájsz úr, maga fenyeget engem?

— Fenyegetem? — kérdezte az asztalos. — Pont maga kérdezi ezt tőlem, főszemlész úr? Maga, aki töröltetni akart a lelkek névsorából? Ez nem volt szép húzás magától, Rogozsán úr, ezt a szemébe mondom, de én mégis ki akartam fizetni az adót az asszony kedvéért! De ha nem, hát nem! Most már nem fizetem ki, inkább szétosztogatom a vályognegyedben, vagy eliszom az egészet.

— Fájsz úr — szólalt meg a nyugdíjas pénzügyőr, miután magához tért —,- maga ne rágalmazzon és ne sértegessen engem, és azt ajánlom, hogy a szeszes italok helyett inkább a lelke üdvösségével törődjék! — Rogozsán koppantott egyet a botjával, és így folytatta: — Mikor mondtam én magának, hogy nem fogadom el az adót? Mikor és mivel fenyegettem én magát? Semmivel! Csupán arra kértem, kísérjen haza, hogy otthon a listám birtokában nyugtát adhassak az önként felajánlott adóról. Vagy nem önként, talán fenyegetésre ajánlja fel az egyházi adót?

— önként ajánlom — válaszolta Fájsz —, de a feleségem fenyegetésére, ha tudni akarja, Rogozsán úr! Ez az igazság és tény az is, hogy maga nem fogadta el, mert mély vallásosságában mélyen lenéz engem mint hitetlent! Mintha én tehetnék erről? Jó, nézzen le, ha magának így tetszik, ezt én ezután is el fogom viselni, bár meglehet, hogy a koporsóját egyszer majd én készítem el a kátéesz- ben.

— Fájsz úr! — válaszolta Rogozsán, megdöbbenve. — Honnét veszi azt, hogy én lenézem magát, mint felebarátomat? Ha én lenézném, megkértem volna-e arra, hogy kísérjen vissza az otthonomba?

— Onnét veszem — válaszolta az asztalos —, hogy a főszemlész úr feltételezi rólam, hogy én nyugta nélkül esetleg megrágalmazom.

— Képtelenség — válaszolta Rogozsán —, egyszerűen hihetetlen, hogy miket feltételez maga rólam, Fájsz úr, illetve, hogy én miket feltételezek magáról állítólag, a maga feltételezése szerint. Ha valaki befizeti az adót, arról minden esetben nyugtát kell adni, Fájsz úr. Akár állami adó, akár egyházi. Ez egy könyvelési művelet, ami a befizetőt védi a szélhámosok és a sikkasztok ellen, és semmi köze nincs a bizalomhoz.

— Na jó — legyintett Fájsz —, hazakísérem, főszemlész úr, és adjon nyugtát. hadd lássa az asszony írásban is. hogy kifizettem az adót. de előtte meg21