Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 3. szám - Lelkes Miklós: Kézfogás (vers)
Sötét a Szárnyak Erdeje, kirabolva a fészkek, fekete csőrök tördelik a gyémánt üdvösséget. Megárad lomhán dér tava, forgó ködökkel ránk lehel. Kőkendős Erzsébet hova? K.ötényed fényén mit viszel? Gyertyakoszorú közepén sárga tornyokat rak a hó. Gyertyakoszorú közepén csontot tipor az égi ló. LELKES MIKLÓS dörmögő medvesötét erdők levéllel takaródznak majd előlépnek gyertyáikkal a glóriás manók szeretem a pillanatot mikor a füvek a holnapokba a rézvörös fényben vagy pedig kék madárhangokat csal ki a tisztás köveire a szél a legtisztább életet szeretem az idő lobogását a részeiben is lelkesedő világot a legőszintébb kézfogást mikor már új tájakra indulnak a felhők s a távolságok boldogan sietnek az ismeretlen szabadság felé itt a hegyoldal itt kéne megállni jó vörösborral és athéni szívvel s kezet fogni, athéni emberek! amíg felettünk indulnak a felhők kék madárhangok fény-kövekre lépnek s a fák a messzi, bódííó szelekből először vesznek nagy lélegzetet 18 Kézfogás
