Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 3. szám - Z. Szabó László: Az utolsó stáció (dráma részlet)
Z. SZABÓ LÁSZLÓ Az utolsó stáció- Emlékezés és játék A darab látszólag személytelen, ezért általános alakokat szerepeltet. Mögötte mégis valóságos történelmi esemény húzódik meg, a Bajcsy-Zsilinszky-dráma alapszövete. Mivel emlékezés is, meg játék is, egy sehova sem helyezhető térben játszódik. A színen az eseményeknek nem „egy az egyben” történő megismétlése folyik, hanem a jelen és a múlt egymás melletti megidézése; valójában szembenézés múltunkkal, annak kritikus számbavétele. Még akkor is, ha ez néha fáj, ha nemzeti és emberi elevenünkbe vág. Mivel azonban tragikus pillanatokat idéz fel a múltból, és azok az idő múlásának természetes törvénye következtében megszépítő eszmei magaslatokban élnek, részben ezek megszüntetésére, részben a reálisabb megidézés érdekében az emlékezés stilizáltságát szeretné megtartani formájában; ez jelenti azt a szálat, amelyik a logika törvényszerűségeit érvényesíti a darabban. A megidézett képeket viszont játéknak tekinti. Ezek - amennyiben a cselekmény megengedi - néha nyersek és durvák. Végül pedig: tisztelgés a Hős emberi nagysága előtt, a nagyság emberi vonásai előtt. FÉRFI: Tarpán jártunk ismét. Amikor megérkeztünk, már várt a tömeg. FÉRJ: (Szónokolva) „Betört koponyák, kórházban fekvő sebesültek, megtiport asszonyok - ez maradt utánuk. Közben emberséget hirdettek, munkát ígértek, több kenyeret s levegős, új iskolát a gyerekeiteknek. Változott valami? Mondhatná közületek valaki: ennyi idő alatt nem is változhatott. De utána nézett-e egy is, hogy kik ígérték mindezt kinek a szájával? Ugye, nem. Azokéval, akik évtizedek óta csak ígérnek. Ismerhettek, én ki vagyok. Éppen olyan szegénylegény, mint amilyen szegénylegény-ősök vagytok ti. Mocsárban, lápban élünk -, de mi föl akarjuk szárítani e lápi világot, nem akarunk örökkön örökkétig bujdosó szegénylegények maradni. Mit akarunk? Nem sokat: életet, földet, szabadságot, egészséges lakásokat, gyermekeinknek tisztes iskolákat, ahol azt tanítják, ami volt, ami van és aminek lenni kellene. Mindezt igazul! Ezért jöttem én most hozzátok, tarpai népem. Ismertek. Többet nem mondhatok! TÖMEG HANGJA: Földet! Kenyeret! Földet! Kenyeret! (A zúgás összekeveredik a dobogó lábak zajával.) HANGOK: Tágulni! Tágulni! * Részlet a drámából 10
