Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bakács Tibor: Csizmadia Zoltán Derkovits-díjas
Csizmadia Zoltán abból a nyírségi környezetből indult, ahol a természet és a történelem egyaránt szűlkmarkúan mérte ajándékait. Váci Mihály költői szavaival a homok sápadt ájulata, a lézengő rozs fakó zöldjei, az alvégek üszkös kerítés színei, néhány bátortalan és lomha fényfolt tévelyeg csupán a nyírségi tájon. A festői lázadás tüzet e szegénység gyújtotta lángra és Csizmadia Zoltán a sokoldalú útkeresés esztendeiben is hű maradt mondanivalóiban, művészi és emberi állásfoglalásában az indulás meghatározó erejű élményeihez. Hódmezővásárhely szomszédságában van Mártély. Ennek a kis alföldi falunak és tanyavilágának életét örökítette meg Csizmadia Zoltán első, zárt konstrukciójú, drámaian tömör kompozíciókban. Szőkébb pátriájába azt követően is visszia-visszatér, hogy Veszprémben letelepedvén a pannon tájjal is eljegyezze magát, s külföldi tanulmányútjain bejárta Firenzét, Rómát- és Párizst Így vall erről Csizmadia Zoltán: „Magamban hordom a Tiszát, a halászok gondjait, a föld embereinek arcvonásait. Őket figyelem évek óta, ők az én elsődleges témáim. Megtaláltam őket. . . és magamat. A többi gond, töprengés a stílusról, alkotói módszerekről. . . mind másodlagos. Ez a fő: a haza valósága, az ember. . . s eltalálni hozzájuk”. Csizmadia Zoltán 1964-ben telepedett le Veszprémben, azóta egyre többször ihletik alkotásra Veszprém, a Bakony és a Balaton természeti szépségei. A téma változása különösen az utolsó néhány esztendőben a művész színkompozícióinak jelentős gazdagodását eredményezte. Csizmadia Zoltán sokoldalú, állandóan kísérletező művész. Sajátos technikai eljárással készített majolikái színorgiáját képtelenek érzékeltetni a méltatás fakó szavai. A festészetben realista művész, majolikáiban felszabadultan játszik a modern alkotói módszerek valamennyi formanyelvén, és szinte tobzódóteremtő jókedvében olyan egyéni, eredeti műveket hoz létre, amelyek bemutatásra lennének érdemesek határainkon túl is. Kerámia faliképéin a dimenziók játéka, teljes plasztikussága túllépi a táblafestés ábrázoló modorát, és utat enged a mázas, figurális motívumoknak. Plasztikusan ábrázolt témái népművészi elemekből tevődnek össze, de Csizmadia Zoltán nem a puszta látványt adja vissza, hanem azt átszűri saját képzeletvilágán. A fiatal művész életművében új fejezetet jelentenek rajzai, a rézkarcok és az illusztrációk, amelyekből néhányat bemutatunk jelen számunkban. Az első, ami szembetűnő, a kifejezés művészi eszközeinek témákhoz alkalmazkodó változatossága. Nagy reményekre jogosít az a fiatal művész, aki ilyen készletből válogathat. A Festő műterme az ember, a történelem és a művészet sajátos kapcsolatának, a kultúra egységének elgondolkoztató kifejezése. A képnek és az embernek a hátteret egyaránt a gótikus műterem, a történelem jelenti. Ebben a keretben, az elgépiesedett modern ember életének központjában ugyan közhasznú tárgyak állanak, a hétköznapok zűrzavarán túllátó szemek azonban a kép jobb sarkában elhelyezett műalkotásra tekintenek. A víziószerű Emlék az ember tudatos és tudat alatti énjének összefonódását, és azt a széttéphetetlen pókhálót érzékelteti, amelyet kísértő gyermekkori emlékék fonnak körénk. Ezen az egy képen belül is érdemes megfigyelni a kifejezés felhasznált eszközeinek változatosságát. A tudat alatti, látszólag bizonytalan vonalakkal megrajzolt világot kitűnően megkonstruált képre vetíti az alkotó. 85 \
