Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Sik Csaba: Megnyitó Illés Árpád budapesti kiállításán
Hertay Mária kiállítási meghívója a művésznő szép rézkarcát vitte el a Dürer terem barátaihoz. A rézkarcon virágok, növényi részek kavarognak barokkos nyugtalansággal. Ez a mű ízelítőt adott a kiállítás rézkarcanyagából, mely a szép növényi formákat ünneplő virágélményeket jelent. A rézkarcokon a mesterségbeli tudás és a nemes hagyományok ötvöződnek a művésznő temperamentumán átszűrt, egyéni hangú művekké. A bemutatott anyag másik, nagyobbik fele litográfiákból áll. Ezeknek a szintén fekete-fehér színű lapoknak úgyszólván egyetlen témája az ember. Bár e lapokon is szembetűnő az alkotó meleg embersége, ezekben a művekben még nem sikerült eltépnie azokat a szálakat, melyek mestereihez fűzik. Az ezután következő litográfiái művekben Hertay Máriára az a feladat vár, hegy a rézkarcokhoz hasonlóan ebben a műfajban is kiteljesítse egyéni hangját, bátran lerombolva maga mögött az elődökhöz vezető szellemi hidakat. Fiatal művész első bemutatkozásánál joggal merül fel a ,.hogyan tovább” kérdése. Ha a kiállítás látogatójától tanácsot kémének ebben a kérdésiben, az kizárólag a színek, színék és ismét a színek alkalmazásáról szólna. A nemrég lezajlott intergrafikiai kiállítás egyik nagy tanulsága éppen az volt, hogy a grafika ma már egyáltalán nem a fekete-fehér művészete. Külföldi és itthoni példák egyaránt igazolják, mennyire 'kiteljesedik a grafika a színek által. Ezt igénylik az új vásárlók is, akik a Dürer terem grafikáit lakásuk egyre csökkenő, így megbecsült falára kívánják akasztani. Színessé, tartalmassá váló életünk visszhangját joggal kereshetjük a magyar grafika egyre gazdagodó termésében. Kínos feladat képek között beszélni, mert a szavak e másnemű és természetű anyag atmoszférájában olyan ázottan lengenek, mint rosszul stoppolt, fakó -zoknik a szárítókötélen, déli napsütésben. Különösen olyan képek között, mint Illés Árpádéi, melyeknek leglényegesebb alkotóeleme a szín, egy idegen és távoli világ legtöbbünk által már elfelejtett anyanyelve. Illés- Árpád szabatosan és egyszerűen beszéli ezt a nyelvet, nemcsak meglepő szókapcsolatait, váratlan és költői hatást biztosító mondatfűzéseit ismeri, hanem benső .természetét is. Tehát ismeretlen nyelven szól hozzánk. De az ismeretlenség olyan gát, , melynek túloldalán mindnyájunk számára ismerős emlékék, képzetek találhatók. Jártunk valaha ebben, az országiban, mikor először olvastunk verset; A versben minden szó ismerős volt ugyan, mégis éreztük, hogy a szavak szótári jelentése mögött rejtőzködik egy másik jelentés is, mely nincs benne a szótárban, s nem ismerhető meg máshonnan, csak magából a versből. Az anyanyelveh írott versnek is egyéni nyelvtana és szótára van. s titkának csak lassan nyílnak fel SOÓS IMRE 131 Illés Árpád Megnyitó budapesti kiállításán
