Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Pomogáts Béla: Józanság és költészet
a nemzeti sorsról és a hazai gondokról készült legszínvonalasabb, máig sugárzó publicisztikát gyűjtötte, francia költőkről írt tanulmányokat, francia verseket fordított, s összeállította az egyik legjobb magyar nyelvű francia irodalmi antológiát. Első látszatra van valami rejtélyes abban, hogy a Csizma az asztalon című parasztoktató könyv szerzőjének első prózai írása a Journal Littéraire című művészeti lapban jelent meg, francia nyelven, Jean Cocteau-ról. S talán az is elgondolkoztató, hogy a népi verselés egyik legerőteljesebb felújítója szólaltatta meg eddig legszebben magyarul Racine-t, Lautréamont-t, Max Jacobot, Reverdyt és Eluard-t. De bizonyára az is ide kívánkozik, hogy Petőfi, Fazekas és a magyar népköltészet elemzője írta a legjobb magyar esszéket Eluard-ról és Moliére-ről, Tristan Tzaráról és Jean Follainről. Első látszatra mindez rejtélyes lehet, de annak, aki tudja, hogy Illyés egyszerire él kiét kultúrában: a miénkben és a franciában, mindez természetes. Amikor, szinte még gyerekfővel, Párizsba került, egyszerre szívta magába a francia nyelvet, a francia gondolkodást és az avantgárdista művészeti irányzatok szellemét. Illyés internacionalistának készült, s a francia nyelv és kultúra ennek az internacionalizmusnak a lehetősége és eszköze volt. Általa illeszkedhetett be a forradalom, a haladás és a szabadság híveinek nemzetközi testvériségébe. Valójában tehát nem is annyira kulturális igényei következtében mártózott meg a „második nyelv” közegében, hanem inkább az emberi emelkedés, a felszabadulás vágya miatt. Hála a második nyelvért című esszéjében így beszél erről: „Anyanyelvemet erős tájszólással tanultam meg beszélni. Egy igen, ahogy én ejtettem, nemcsak vidéki, hanem rögtön pusztai voltomat is leleplezte: azt, hogy a parasztságnak is a legalja rétege a világom. Holmi négerbőr volt ez rajtam, sárga csillag. Franciául azért kezdtem tanulni, hogy megszólalhassak. Mert ez a szóejtésemre ütött bélyeg hovatovább teljesen a szavamat vette. Azt fundáltam ki tehát, hogy franciául majd nem vevődik észre, hogy pusztai vagyok. Legfeljebb az, hogy magyar. S mint ilyen is elvegyülök a franciát nem franciás akcentussal beszélő milliók egyenrangúságában. Tehát .— ellentétben másokkal — nem nemzeti elszigeteltségből akartam kitörni, hanem egy osztályéból. S nem is a franciák közé vágytam elsősorban; szabad levegőre.” A párizsi évek valóban felszabadító hatással jártak (később a Hunok Párizsban című életrajzi regényében számol be róluk). Illyés a nemzetközi ifjúmunkás mozgalom és a francia avantgárdisták között nevelődött. Politikai vitákra járt és szürrealista folyóiratok alapításában vett részt. Eluard-ral, Reverdyvel, Tzarával, Bretonnal, Aragonnal, Crevellel, Desnos-val, Cocteau-val, Malraux-val ismerkedett és barátkozott. Francia verseket írt. Aztán ahogy hazatért, egyszerre megváltozott: a szürrealizmus franciás hívéből a népi írók mozgalmának egyik alapítója, szervezője lett. Ha előbb a francia vonzalmakat éreztük rejtélyesnek, most e hirtelen átalakulást. Pedig Illyés hazai metamorfózisa legalább annyira természetes, mint kapcsolata Párizzsal és a „második nyelv”-vel. Ha e kapcsolatot a felszabadulás vágya alakította ki, az „átalakulás”^ a szolgálaté. A költő maga többször vall e rejtélyesnek látszó metamorfózisról. E vallomások egyszerre magyarázzák a költői vállalkozás és poétika átalakulását s Illyés nemzeti hivatástudatának európai, bátran mondhatjuk: internacionalista távlatait. 1945-ben írt Üjabb szellemi front? című írásában így világítja meg a hazatérés és a költői átalakulás körülményeit: „Magam Párizsból jöttem meg, Párizshoz szokott szemmel, nyugat-európai igénnyel az igazság és az •—• irodalom iránt. Az én megdöbbenésem az volt, amikor ■n 80
