Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Pomogáts Béla: Józanság és költészet

szülőhelyemen, a pusztán körültekintettem. Egyénileg nem vittem valami fájdalmas emléket innen, s kint ez a fájdalmas emlék — mint minden emlék — még szépült is. De ez az új szem most csupa iszonyatot látott. A nyugat-európai szemlélet, elsősorban a társadalmi szemlélet (amely kint a szabad munkás- mozgalomban még külön élességet is kapott) fényszóró módjára fedte fel a sarkokat, az addig — itt megszokott — jelenségeket, a megszokott félhomályba húzódó összefüggéseket. Nem ismertem a hazámra. Csak négy évig voltam távol — tizenkilenc éves koromtól huszonhárom éves koromig —, de épp ez az idő a legdöntőbb az ember életében, ez az igazi fejlődés — az állás- foglalásig való fejlődés — ideje. Akkor nem tudtam, csak most visszakövetkeztetve merem kimondani akkori érzésemet, a döntő elhatározást: áruló lennék, ha csak író akarok lenni. Az újítás, a merészség nemcsak az irodalomban esedékes, hanem a társadalomban is, sőt ott esedékes először és igazán. Sétálhatok tovább itt is az avantgardista szabad gondolattársítások négy fala közt? Nem volt könnyű kitörnöm, nemcsak a helyet tartottam — tartom ma is — emelkedettnek, hanem az ajtókat is én falaztam be. Akkor ismerkedtem meg igazán egy fiatal költő rendkívüli irodalmi kísérletével és forradalmiságá- val, Petőfiével. »Hazát kell nektek is teremteni!« — nagyjából ez volt a büvige a falak ellen.”

A „népi író” küldetéséhez, feladataihoz tehát mintegy Európa, a nagyvilág felől jutott. Fejlődésének, pályájának erről a sajátosságáról beszél abban a nyilatkozatában is, amit 1967-ben a rádiónak adott. „Elmondhatom nyugodtan — jelentette ki —, hogy elmém, gondolkodásom, de még nyelvhasználatom is a Sorbonne-környéki Párizsban alakult ki. Azaz teljesen nyugateurópai, nem akarom nagyon hangsúlyozni, de éppenséggel internacionalista, nemzetekfölöttien humanista-szocialista szemmel tudtam nézni már ott, Francia- országban a franciaországi problémákat csakúgy, mint az európai problémákat. Ide értve a magyar problémákat is. Abban az időben volt nagy sikere André Gide afrikai utazási naplójának. André Gide, a legelőkelőbb francia író útrakelt tanulmányozni az afrikaiak életét. Nékem épp akkor lehetőségem nyílt, hogy visszajöjjek Magyarországra. Fölcsillant előttem is egy írói útinapló. Nekem is van egy világrészem, egy tanulmányra érdemes tájam. S milyen sok előnyöm a fölfedezéshez. Kitűnően beszélek magyarul, ismerem a magyar társadalom mély rétegét: a magyar vidéket. Milyen érdekes írói feladat lesz az, ha visszamegyek a szülőföldemre és azt megnézem, európai szemmel, hogy ott milyen állapotok vannak; hogyan is él egy boldogtalan, halálra gyötört nép, nem Afrikában, hanem Európában. így jöttem vissza még fiatal fővel, huszonhárom és fél éves koromban Magyarországra.” A Puszták népe és a Lélek és kenyér így igazodik az európai irodalomnak azokhoz a mozgalmaihoz, melyek a haladás és a civilizáció hatókörén kívül maradt népek felfedezését és vizsgálatát tűzték ki célul, A hazai szociográfikus irodalomnak, „falukutatásnak” van tehát egyféle általánosabb, mondhatnánk, világirodalmi aspektusa is: eredményeiben ölt testet az a dokumentációs irodalmiság, mely a huszas években indult s a második világháború után váltotta fel aztán általánosabb érvénnyel és szélesebb körben a hagyományos, ún. „fikciós” műfajokat: a regényt és az elbeszélést.

Illyés, mint idézett nyilatkozata tanúsítja, ma is a nagyvilág felől közeledik a nemzet problémáihoz. „Ha tehát úgy éreztem — mondja —, hogy ezekről kell hangot adnom, egyáltalában nem mint valami soviniszta vagy nacionalista . . ., egyáltalában nem a saját magyar anyanyelvű közösségem

81