Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 1. szám - Sarkady Sándor: Szabálytalan gyászjelentés (vers)

Szomorú szívvel tudatom,

Meghalt Pávetics Katalin;

Bizakodó kis koporsóját Megcímezték a másvilágra,

Földanya postájára bízták —

Kilencvenhárom éven át Suhant vele az űri sergő,

De naptávolban, napközeiben, Csillag-nagyvásár forgatagából Csak a zsidányi dombsort látta;

A mindig állandó világot,

A szőlőskertet és a szántót,

A sarjúrendes réteket —

A rögből élt: megtért a röghöz, Amelyből vétetett.

Tején tizenhat gyermek nőtt fel,

Félfalu hívta nagyanyámnak;

Szárnya alól kelt unokák Tengeren túl is tovaszálltak —

Telik ekkora fészekaljból. . .

Tavaly nyáron a kisfiam Nyakamba véve vittem hozzá;

Fogatlan szájával mosolygott,

S ünnepelni a „derék dolgot”

Bort töltetett a poharakba.

Így éltette, míg szeme fénylett,

Mint temetőn az örökmécsek,

Legkisebb dédunokáját,

A lehetséges öröklétet.

Parazsahunyó életében A munka volt a szívverés;

Reszkető szájjal bizonygatta:

„Sokat dolgozott e z a kéz!”

S fel is mutatta, nyomatékül,

Elszáradt karját a magasnak —

Száz éves szájából a szó Nem hatott színpadiasnak.

„Csak megértés legyen meg szeretet” — Tette hozzá az örök refrént;

Élete ódon versezetéből

Ennyi maradt: egy sornyi emlék . . .

43

Szabálytalan gyászjelentés