Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - SZEMLE - Rónay László: Lírai világtájak
Másutt: „Ha játékkedvem támad, ott élem ki, ahol helye van. Mégiscsak tisztességesebb dolog a pódiumon vagy a kamera előtt színészkedni, mint mondjuk az irodalomban, a közéletben vagy a magánéletben.” Abody Béla valójában nem humorista, legfeljebb humoros hangszerelésben fejez ki megszívlelendő igazságokat. Meggyőződésem szerint Abody Béla még útban van írói pályája csúcsai felé, és sok meglepetést tartogat a számunkra. Talán lerövidíthetné ezt az utat, ha takarékosan gazdálkodna idejével és erejéLírai világtájak Jegyzetek Franyó Zoltán műfordításairól Méreteiben, eredményeiben is elképesztően gazdag műfordítói pálya a Román Népköztársaságban élő Franyó Zoltáné. Szinte nincs a világnak olyan jelentős költője, akitől ne fordított volna, s alig van olyan világnyelv, melyből nem eredetiben fordított volna. Az eredetiség és gazdagság adja elsősorban vállalkozásának varázsát, s az a tudatos törekvése, hogy a magyar költészetet és a magyar olvasót gazdagabbá akarja tenni. Franyó, aki a Nyugat nagy nemzedékével egyidő- ben indult költői útjára, a Magyar Szemle körében vállalta ezt a költői programot, ahol Dutka Ákos, Babits Mihály, Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső társaságában hétről hétre új költőket fedezett fel., és velük együtt igyekezett műveik legszerencsésebb magyar megfelelőit meglelni. A különbség csak annyi, hogy míg Kosztolányi számára a műfordítás izgalmas kaland volt, amely egyszerre volt alkalmas felfedezésre és önnön költészetünk nyelvi és képi gazdagítására, Franyó tudatosan arra törekedett, hogy ezeket a költőket magyarrá tegye, azaz általuk is gazdagítsa a magyar irodalom színképét. Ami azoknak izgalmas kutatás volt, az neki vállalkozás, amit ők „játszva” csináltak, azt Franyó küzdelmes munkával hódította meg. Ám épp e hódító útjának köszönhető, hogy a világirodalomnak sok, addig egyáltalán fel nem tárt költőjét és művét olvashattuk magyar nyelven (elég csak a kisázsiai költészet gazdag bemutatására felhívnunk a figyelmet). Az Évezredek húrjain című háromkötetes műfordításgyűjteménye után ezért is vártuk vei, és elkerülné a sokszor vonzó, de végső soron terhes és felesleges kitérőket. Irodalmunk egyik indokolatlanul mostohán művelt műfaja az esszé, nekem úgy tűnik, mintha ebben lenne a legeredetibb, a legotthonosabb és legélvezetesebb. Az irodalomtörténet fogja eldönteni ennek a meglátásnak a helyességét, egy azonban már most bizonyos: Abody Béla számára szűk az irodalmi konfekció. Nem szorítható bele semmilyen képletbe. író ő a saját méretére szabva. Nélküle szegényebbek lennénk. Bakács Tibor és reméltük, hogy legalább szűk keresztmetszetet kaphatunk Franyő újabb műfordítói tevékenységéről, s e várakozásunkat teljesítette be a Lírai világtájak címmel közreadott válogatás. A cím nem túloz: valóban minden világtáj üzenetét kihalljuk e gazdag kötetből, s mindegyik jellegzetes színét hiánytalanul élvezhetjük Franyó Zoltán tolmácsolásában. „Sokszorosan hálás vagyok mindenkinek — írja A műfordítás öröme című tanulmányában Szabó Lőrinc —, aki hozzásegít valami megbízható tájékozódáshoz olyan területen, ahová saját magam nem érhetek el.” Ezt a hálát érezheti Franyó fordításainak minden olvasója. Részben nagyvonalú válogatása miatt, részben mert mindegyik versben érezni azt az erőfeszítést, ahogy a költő megharcol egy- egy szebb, találóbb kifejezésért, képért, egyszóval birtokába veszi, újraalakítja az eredetit. A filológiai hűség és a költői találékonyság egyszerre való jelenléte — amely, állandó kontrollt is eredményez, s odavezet, hogy a vers mindig hű mása marad az eredetinek, anélkül, hogy költőiségét csorbítaná — a magyarázata, hogy Franyó műfordításai szinte mindvégig egyenletesen magas színvonalúak, bár természetesen nem mindegyik költő áll egyformán közel hozzá. De ezeket is közel akarja hozni a magyar olvasóhoz, mert az a kényszer munkál benne, melyet már idézett tanulmányában oly szépen fogalmazott meg Szabó Lőrinc: „Irtsam ki Shelley ismertetéséből mindazokat, akik nem angolok? Inkább megpróbálom elmondani magyarul, amit Shelley a maga nyelvén mondott, utánozva mindent, ami csak utánozható. így születik a műfordítás — hódolatból, élvezetből, teremtő lázból és kényszerűségből”. Franyó egész életműve, műfordítói útja elsősorban a „teremtő láz” jegyében áll. 162
