Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - SZEMLE - Pomogáts Béla: Szép versek 1967
László, Juhász Ferenc és Nagy László verseire, de hivatkozhatnánk akár az útját kereső fiatalabb nemzedék törekvéseire is. Másfelől az is a gondolati költészet súlyának gyarapodását jelzi, hogy olyan költők, akik évtizedeken át a natúrét követték, a tárgyias líra ars poeticáját hangoztatták, most a filozofikus költészetben vélik megtalálni az önépítés és a gazdagodás szabadabb lehetőségeit. Elsősorban ismét Illyésre gondolunk. Az 1967-es esztendő „szép verseit” lajstromozva tehát elsősorban a költők poétikai elhelyezkedése foglalkoztat bennünket. Vagyis azokra a költőkre és azokra a versekre hívnánk fel a figyelmet, akik és amelyek a teljesebb gondolatiságban, az önismeret intellektuális fegyelmében, a filozófiai kérdéseket ébresztő vagy ezekre felelő lírában találják meg lehetőségeiket. Az intellektuális költészet meglehetősen gyakran használt fogalom, egyszersmind azonban kevéssé fogható is, a kifejezésnek a költői szemléletet és magatartást érintő tartalma sokszor elmosódik a fogalom olvasója — sőt leírója — előtt. Ezért talán nem árt, ha a magunk részéről néhány szóban megpróbáljuk összegyűjteni e terminus sajátosságait. Az intellektuális líra a gondolkodó költő művészete: az alany ilyenkor nem éri be a vallomással, értelmezni is kívánja élményeit; nem éri be a látvány, az esemény vagy a folyamat ábrázolásával, arra vágyik, hogy a versbe idézett valóságot valamiképpen elhelyezze a rendben, valamilyen módon átvilágítsa, az értelem számára is hozzáférhetővé tegye. Az intellektuális költő tehát felismeréseket, gondolatokat, ítéleteket is közöl olvasóival; az értelmi megismerés, az eszmélet körébe akarja vonni tapasztalatait, a világ vagy a lélek színpadán zajló történéseket. Ebben az értelemben intellektuális lírai vállalkozás a számvetés, az élet egészének vagy egyetlen szakaszának felmérése, értékelő vizsgálata, az önjellemzés és önértékelés együttes igénye is. Azért hangsúlyozzuk ezt külön, mert a jelen antológia éppen ezt a számot vető, életet, cselekedeteket, magatartást és eszményeket mérlegelő költészetet tárja — minden eddigit meghaladó mértékben — elénk. A számvetés igénye, úgy tetszik, líránk egyik legfőbb törekvésévé vált; nem véletlenül a Szép versek 1967. legtöbb becsülést érdemlő költeményei is ebből az igényből kapják létüket. Az egyszerűség kedvéért talán legjobb, ha a nemzedékek rendje szerint haladunk. Két költői életmű zárult le végképp az elmúlt esztendőben, amikor publikálásra kerültek Kassák Lajos és Áprily Lajos utolsó versei. Mindketten a számvetés erkölcsi parancsát élték át haláluk előtt, még utoljára át akarták vizsgálni életüket, néhány aforisztikus sorba akarták foglalni személyiségüket és sorsukat. Kassáknál ez a törekvés legszebben talán Egy fényképem alá című versében jelentkezik : Ez vagyok hát amit a kép mutat állapítom meg csodálkozón. Egy ember kegyetlenül megformált ember furcsa kalappal a fején. 80 éves. Megtöretlen. Igazi csavargóhoz vadnyugati farmerhez vagy a kiközösített hívőkhöz hasonló. Valahová a világ végére került. Mintha egyedül élne a földön mintha nem is a földön élne. Áprilynál ugyanez az igény munkál a Mint Shelley ... soraiban. Természetesen egy másfajta poétika, műhely és személyiség törvényei szerint: Titokzatos legyen az elmúlásom, hogy szemem síró unokát ne lásson ... S mintha vénülten csak sorsot cserélnék, úgy maradjak meg bennük, mintha élnék, s mondják bölcsen: régi szerelem adta, s az elemek hatalma elragadta. Mindketten egy sors végső foglalatát kívánták megalkotni, egyfajta életeszmény lírai megfogalmazására törekedtek. Ezért lehetett versük valóban számvetés, valóban életfoglalat, mondhatnánk, búcsú és jelképes sírfelirat. A következő nemzedéket talán így nevezhetnénk: összefoglalók, ök azok ugyanis, akik elérkeztek az emberi-költői eredmények betakarításához, a visszatekintés és összegezés feladataihoz. S ha valaki e két feladatot nem oldja fel a vallomások áradatában, ha nem érzelmes módon közelíti meg egykori önmagát, s mai helyzetét, máris az intellektuális költészet művelésére vállalkozott. Ilyen összegzést ad elsősorban Illyés Gyula új költészete. Eszményeit, életalakító igazságait veszi sorra, rendben felidézi egy tudatosan vállalt költői magatartás motívumait. Közben 153
