Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 1. szám - Galambosi László: Fiamnak (vers)

Ettől kezdve semmit sem érzett. Reá borult a fagyos csönd, betakarta, beborította. Arról már semmit sem tudott, hogy utóbb kicsapódott az ajtó, Andris és Irén döbbenettel a szívükben álltak meggémberedett teste fölött és dőlt szemükből a könny.

— Mama, kedves . . .

— Anna néni, drága . . .

Zúgott a szél, s a két ember döbbenten állt a hideg tűzhelyre dermedt Anna néni mellett. Görcsösen szorították egymást, mint akik soha többé nem válhatnak el. ..

GALAMBOSI LÁSZLÓ

Fiamnak

Vasbocskorú szélnek leszel tüzes társa, cseng ős arany fészek ringat, csikó háta. Nyilaid rezegnek liliomkehelyben, madarak vezére muzsikás seregben repülsz, a Napasszony sátrában elaltat, hol a Láng-források pirosán fakadnak ráhajolsz az égre, szárnyaid ragyognak, sisakod világít

sólymoknak, sasoknak *

Kardodat kirántod hínáros vidéken.

Éhes sirályokat legeltetsz kék jégen, dérsubád ráncosán omlik havas földre, cimbalmodat méhek lakják. Füstölögve kiáltja nevedet holdra-forgó meggyfa, aranycsápú villám lökte a magasba.

Lezuhansz, fölrepülsz, fonod virág-sátrad, kórók közül kilép, kísér kökörcsinhad. Anyád gyönge vérét csikóddal itatja, vadrózsa-csontjai habosra harapva. Becéző kezeden csillag-kesztyű fénylik Meddig kísérhetlek?

Kőbuzogány rémít, háborog a halál csontra-éhes kútja. Keresztet ácsolni hívnak a Tejútra. Szögkoszorú szorít, szikrázik a dárda, fekete hattyú ül fehér koronámra.

37