Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Palkó István: Mai publicisztikánk etikusa

Mai publicisztikánk etikusa

(Gondolatok Héra két 'kötetéhez)

Tizenöt éves kritikusi múlt — méghozzá milyen tizenöt év! — biztos alapot nyújt ahhoz, hogy személyiségmodelljének megfogalmazását megkísérelhessük. A most 39 éves József Attila-díjas író és kritikus, Héra Zoltán 1953 óta dolgozik a Népszabadság munkatársaként köz- és irodalmi életünk szocialistává tétele érdekében. Az elmúlt 15 év társadalmi fejlődésünk szempontjából jelentős szemléleti és gyakorlati változásokat érlelt meg, s közben-közben erős szélsőséges tendenciákat hozott életre, néha önmaga elveivel, eszmerendszerével szembekerülve, önnön hitelét rontva, máskor pedig irányt vesztetten átengedve a társadalmi cselekvést merőben ellenséges csoportosulásoknak. Ilyen szélsőségekben hányódó 15 év szigorú próbája minden emberségnek, emberi megnyilatkozásnak, de különösen próbaköve a társadalmi aktualitáshoz szorosan kötött publicisztikának, a publicisztikát művelő íróknak. A közélet Scyllái és Charib- disei között csak azok tudtak célegyenesen evezni, akiknek erre biztos iránytűjük volt eszmeiségükben, etikai bázisukban, történelmi és életelveikben, de a szürke hétköznapok apróbb munkáiban is, a mindennapok emberi helytállásában, belső tartásában.

Héra Zoltán eme kevesek közé tartozik jubiláns 15 évével. A körülmények úgy hozták, hogy Hérát eszmélkedő gyerekkora óta ismerhetem, tájunkon született és nevelkedett. Szellemi honfoglalásunk első nemzedékének képviselőjeként került középiskolába, népi kollégiumba, majd ezt követően a moszkvai Lomonoszov egyetemre. Még most is előttem van az izmos és hallgatag kisdiák, amint társaival Szombathelyen a Kisfaludy utcában a gazdátlanná vált katonai részleg kikopott padlójú, mállott falú néhány kis helyiségében a rozsdás és elhagyott vaságyakat tisztítva és cipelve, a rozzant lócákat épkézlábbá téve rakták a fészket, ahol alhatnak és élhetnek, mint a NÉKOSZ első fecskéi. A körülmények mostohák voltak, de annál több volt a lelkesedés, a jövőben való hit, kevés volt a szó és sok a tett. Szellemi honfoglalásunk hősi korszaka volt ez, amelyben a „nép fiai” valóban megindultak történelmi hivatásuk felé és elé.

Azóta immár közel egy nagy próbájú negyedszázad telt el, s az indulók beérkezettek lettek, az indítók pedig holtak vagy félholtak: az élet és társadalom könyörtelen szétoldásában. Kik még megmaradtunk, perifériás állapotunkban bár, de érdeklődéssel figyeljük, szemléljük társadalmi életünk hullámverését, a stafétaváltó tőlünk indult mezőnyét, s mérlegét készítgethetjük. A személyes kapcsolatokon túl, így bukkant elő a gondolat, elemezni egy olyan személyiségképet, amely valóban a társadalmi élet sűrűjében — néha talán dzsungelében is — rajzolódott, formálódott ki plasztikussá, éles körvonalúvá, s nem tűnt el az elszemélytelenedés süllyesztőjében. Izgatónak tűnt számomra a kérdés, hogyan válhatott valaki e változó és váltó korban ideális személyiség- modellé egy olyan vihardúlt területen, mint a publicisztika, az esszéírás és műítészet. A felvetett kérdésre Héra tanulmánykötetei adnak egyértelmű választ. Az első kötet Irodalmi tudósítások szerény címét viseli. Kritikákat, cikkeket, tanulmányokat tartalmaz kronologikusan elrendezve három részben. Ez 1965-ben jelent meg, viszonylag alacsony példányszámban. Másik kötete pedig

112