Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - P. Szőke Mária: Rab Zsuzsa Jeszenyin-fordításai
P. SZŰKE MÁRIA Rab Zsuzsa Jeszenyin-fordításai A közelmúltban magas kitüntetésben részesült a Pápáról származó neves költőműfordító, Rab Zsuzsa: elnyerte a Znak Pacsota rendet a Szovjetunió Legfelső Tanácsától. Csaknem húszévi munka nyerte el — a József Attila-díj után — ezt a magas jutalmat. Rab Zsuzsa az orosz költészet egyik legavatottabb meg- szólaltatója, aki az ó-szláv egyházi énekektől, az orosz kultúra gyökereitől napjaink „újhullámos” fiataljaiig fordít. Ügy tartja számon az irodalomtörténet, hogy munkásságának minden bizonnyal legmaradandóbb alkotása: Jeszenyin- fordításai. Jeszenyin — Gorkij és Majakovszkij kortársa — jelentős orosz parasztköltő, aki tragikus módon nem lelte helyét a megszületett és az intervenciós-—polgár- háborús időszakban megszilárdult szovjethatalomban; a falu lírikusa, aki ideológiailag nem tudott lépést tartani kortársai fejlődésével. Harmincéves korában öngyilkosságot követett el -— emiatt és bizonyára ko-csmás-duhaj életmódja miatt évtizedekig csak legendája élt (nálunk különösképpen, hiszen nem fordítottak tőle), de végül is a világirodalmi rangú költői életműnek az idő sem ártott: ma már a megérdemelt helyet foglalja el az irodalomtörténetben. Magyarul az 1955-ben kiadott kötetben olvashattuk először, 13 magyar költő 136 verset fordított az akkori kötetbe. Rab Zsuzsa önálló műfordításkötete 1957-ben irodalomtörténeti eseménnyé nőtt, de 1965-ben — a nagy érdeklődés miatt — újból kiadtak egy Jeszenyin kötetet. Ezzel együtt is a nagy költő verseinek csak mintegy kétharmad részét olvashatjuk magyarul. Rab Zsuzsa műfordítói módszerét egy nyersfordítás alapján kíséreljük meg elemezni. Eredetiben is, magyarban is egyik legszebb Jeszenyin-vers a forradalom előtt íródott Dűlők álmodnak kezdetű alkotás, vizsgáljuk meg teljesen elemezve, mennyi belőle a megfejtett keresztrejtvény és mennyi a költői alkotómunka? Az első versszak így hangzik nyersfordításban: Dűlők álmodnak piros alkonyokról, A berkenyecserjés ködös mélység. Kunyhó anyóka vénséges szájával a csend illatos kenyerét morzsolja. Az első versszak szószerintiségében is csodálatosan költői, szép megszemélyesítés. A másodikhoz viszont talán a tökéletes orosz tudás sem elegendő attól, akinek nem anyanyelve — a sor hangulatát, ízét nehezen érezzük. Többféle gondolattársítást kínál, értelmileg is lehet így — megközelítő pontossággal — fordítani: „ködös sötétbe burkolózik a csalit”. Hiányérzetünk így megmarad, magyarázza ezt talán az is, hogy a magyar nyelv erősen verbális; ha magyar költő írta volna, bizonyos, hogy igével fejezi ki ezt a képet. Mint ahogy igével hozza közel hozzánk a fordító is. Mi magunk az orosz nominális szerkezetből a mélabús hangulatot, az alkonyo-dás lassúságát érezzük — s ez sem kevés, mert 99
