Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Z. Szabó László: A Hetedik ecloga avagy beszámoló a másvilágról
intellektus önmagával küzdő konfliktusát és a szőlőt szemezgető asszony gazdag érzelmi kiegyensúlyozottságát sikerül ábrázolnia, a drámai és lírai szemléletnek harmóniába olvadt szintézisét megteremtenie. Ugyanezt érezzük — sokkal drámaibb történelmi-személyes szituációban — a Hetedik ecloga férfi—nő kapcsolatában. Amiben különböznek, az a kor kiváltotta viszonyokkal magyarázható, hiszen a Radnóti-vers a művészi ábrázolás szféráiba újólag visszahozza az élet-halál jellegzetesen expresszionista jelképét, amit éppen a József Attila-i, derkovitsi „lírai” realizmus szorított háttérbe. A Végzés című festmény lehet talán másik párja a Hetedik eclogána’k. A képbe balról beforduló árnyékolt férfiarc, a vele szembeforduló megrettent, aggódó női tekintet adja a kép drámai feszültségét. De ez a dráma, ami itt egy emberpár sorsába sűrítve jelenik meg, valóságosan és jelképesen egyszerre vetül az őket körülvevő egész világra a nyitott ablakon keresztül látható tűzfal árny- játékában, az énekes madár felé settenkedő macska képében. A valóságos kép így asszociál a jelképpel: a magánélet tragédiája csak egyik pillanata az egész világ tragédiájának; a mindenféle szépség megfojtására törő kegyetlenség el- következtére figyelmeztet. Ez a derkovitsi álláspont, ami a konkrét és az abból következő általánosítás érvényével és céljával születik, figyelhető meg a kortárs művészek munkásságában is. Ha közvetve, de hat az egész korabeli magyar művészetre nemcsak inspirative, hanem formai-gondolati eredményeinek összegezésével is. A konstrukciónak ezek a mondanivalót segítő vonásai kimutathatók az utána fellépő művészek alkotásain még akkor is, ha az ideológiai azonosság nem valósul meg teljesen vagy nem azonos. Ez figyelhető meg Radnóti és Amos esetében. A Hetedik ecloga motívumai, vagy motívumaira figyelmeztető vonások feltűnnek Amos 1940-es években készült alkotásain, különösképpen az 1944-ben keletkezett Szolnoki Vázlatkönyv egyes lapjain. Az emberi rabságnak, ebben a rabságban az együvétartózás gondolatának a megfogalmazása történik az Emberpár a drótkerítés előtt című képén. A háttérben látszó „szögesdróttal beszegett, vad tölgykerítés”, az előtérben elhelyezett, Ámosnál gyakran jelentkező lecsonkolt fa a magány és a kitaszítottság gondolatát sugallja, a kilátástalanság hangulatát idézi. Ebben a táji keretben — ismervén a szürrealista alkotások jelképi eszközeit — a kor jelképévé lesz a képen. Szomszédságában azonnal felrémlik Amos naplórészlete is: „Mikor ér el az ember odáig, hogy erőszakkal és gyilkolás nélkül, igazi szeretetben élhessen egymás mellett?” Mintha a hiányzó emberség vágyát kiáltozná. Ugyanezt fejezi ki a kép egymást átkaroló emberpárja. A kép centrumába elhelyezett sötét folt — a fa és az emberpár —, valamint az egészet sivár fehérségével körülvevő, körülölelő kietlen táj azt a borzongást sugallja, ami végigremeg a Hetedik ecloga sorain is. Egy másik grafikai lapján, a Festőnő címűn az a konkrét tér keveredik az áloméval, amelyikkel a Hetedik ecloga tereinek a vizsgálatakor találkoztunk. Pusztán az ábrázolás fordított megoldásának vagyunk a tanúi hiszen ezen az alkotásán a hitves képzeli maga köré a múlt képeit, s azt a jelen borzalmaival vegyíti. Fellelhetők rajta Amos jelképei (angyal, óra, kakas stb.), s miközben a festőnő e szimbólumok világával veszi magát körül, fönt, a végtelenben Amos fekvő alakja — mint szörnyűséges vízió — rémlik fel nyakán átszúrt békeággal. A sárga, a vörös, a zöld színek nemcsak a jelképek kifejező színei, hanem egymásnak ellentmondva az érzelmi viharok megértését is segítik. 66
