Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Z. Szabó László: A Hetedik ecloga avagy beszámoló a másvilágról
ragaszkodás naturalizmust eredményezhetett volna, azért volt szükség a különböző művészeti irányzatok eszközeinek felhasználására, jelen esetben a szürrealizmusra, „ifjúkora nagy kalandjára”. E művészeti irányzat az álomnak jelentős szerepet biztosított, a látomás segítségével a mű szerkezeti egyensúlyának megtartása is lehetővé vált. A Hetedik ecloga álomképét a logika is 'követeli, hiszen az est kerete ezt indokolttá teszi. Valójában az álom és a valóság teljes összeolvadásának lehetünk tanúi, és ez az ólom olyan természetesen kapcsolódik a konkrét valósághoz, amiként erre számos példát idézhetnénk a kortárs művészet alkotásai közül, akár a nagy példaképre, Chagallra gondolunk, akár a magyar Ámos Imre jut eszünkbe. Hogy ezek a képzőművészeti hatások mennyire át- meg átszövik Radnóti verseit, arra nemcsak az ő naplóbeli bejegyzései a bizonyítékok, hanem éppen a kortárs művészettel történő azonosságok is. A Hetedik ecloga esetében éppen a valóságnak és az álomnak e különös egyidejűsége utal Chagallra. Párizsi útjai alkalmával, meg a magyar képzőművészetre gyakorolt hatása következtében is jól ismerte Chagall művészetét. A szürrealizmus nagy előfutára művészetének ismeretében láthatta, hogy korunk e művésze sohasem pusztán a jelenségéket formálja vásznára, hanem ezeknek emlékképét, hogy nincs tekintettel a látás törvényeire, hanem a lélek viharai határozzák meg az emlékképek helyét a kialakuló képen. Amiként tehát Chagalltoól — főleg „kettős portréin”, amelyek a művészt és szerelmét, később feleségét, Bellát ábrázolják — a múlt egy^egy képe feltör és helyet keres magának az alkotáson, hasonlóképpen villan fel a Hetedik eclogában az elsüllyedt boldog múlt képe Fannira emlékezvén. A negyvenes évek elején írta egyik költeményében Radnóti éppen Fanniról: „Elűzi tőlem a halált.” Most a valóság szögesdrótjaival keretezett világból is Fanni csalogató emlékképe ragadja ki. Ez Chagall egymásra épített világa, ahol a mese harmóniájában megfér a jelen és a múlt. Amíg azonban Chagall inkább a líra felé fordul, megtartva a képzőművészet irodalmi ihletését, addig ez a hatás — Ámos Imrénél is — a kor teremtette körülmények következtében átszűrtén nem az irányzat világnézeti hordozóit, hanem a formakincs, a formanyelv adta lehetőségeket kihasználva, felhasználva jelentkezik. Természetesen nem líraian, hanem a kor kényszerítette drámai kifejezés erejével. A festészeti hatások vizsgálatakor nem szabad figyelmen kívül hagyni Derkovits művészetét sem. Derkovits, amikor túljut a „prófétaművész” expresz- szionista elhivatottságot hirdető elvén, amikor a messianizmus érzelmes szféráiból eljut a szocializmus gondolati-filozófiai megfogalmazásáig, tehát éppen korszakváltásának idején, alkotja .meg Mi ketten összefoglaló címmel ismert képeit. E sorozat döbbenti rá Radnótit meg Ámost is, hogy a legparányibb közösség ábrázolása is módot nyújthat a legkoliektívabb gond kifejezésére, a legparányibb világ hétköznapi tárgyai is alkalmasak az aktuális problémákra adandó válasz megfogalmazására. A formai eszközök úgy alakulnak a művész kezében — ha azt a gondolat irányítja —, hogy mindent vagy nagyon lényeges mondanivalót közölhet vele a világnak a világról. Derkovits Mi ketten sorozatának darabjai, az Én és a feleségem, a Mi ketten, a Szőlőevő vagy a Nemzedékek egyaránt a párköltészet megfelelői a festészetben; az egymásra talált emberpár gondolati-érzelmi harmóniáját, együttesen jelentkező sovány örömét és kínzó gondjait sugallják. E sorozat gazdag anyagából a két legjellemzőbb példát ragadjuk ki. A Szőlőevő a férfi és a nő kettősségét jelző gondolati-érzelmi erejét fejezi ki, ahol is az alkotó munka, az 65
