Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Z. Szabó László: A Hetedik ecloga avagy beszámoló a másvilágról
legetett térszemléletéhez logikusan kapcsolódott idő- és tájszemlélete, ezt szolgálta a vers egész ökonómiája: a változó terei, az ezzel szinkronban levő idők, az ehhez idomuló tájak. A gondolatok logikája egy zárt egészet alkot, a tökéletest igyekszik megközelíteni a tökéletlenné változott világban. Ezzel is mintegy példát mutat. Egyszerű bemutatással, a kegyetlen valóság felidézésével kezdi a verset; a „szögesdróttal beszegett, vad tölgy kerítés, barak” konkrét, az ecloga-stílustól távol álló rusztikussága fokozza ennek a zárt térnek a jelenlétét. A valóság és a képzelet kettőssége azonban kettős teret is követel; a szűk, realisztikus, zárt tér mellett az álom terét, a sokdimenziójút. A mikrotér így vált át multidimen- zionálisba, a számukra erőszakkal elkészített mikrovilág makrovilágba. Az is természetes lesz a vers folyamán, hogy amint tere, tája a parányiból végtelenné változik, a versben meglevő és munkáló idő a költemény elején felvillanó egy estéből minden eddigi és ezután következő este képét idézi: „Este van, egy nappal rövidebb lásd újra a fogság és egy nappal az élet is.” És amiként tere, tája, ideje a parányiból a végtelenbe lépő változáson megy keresztül, hasonlóan alakul a költeményben megfogalmazott gondolat és érzés. Hiszen e személyes vallomás — bizonyítottuk — az összes rabtárs sorsának beszámolójává válik. Ez a csodálatos jellegű szubjektív vallomás minden hasonló sorsú társának érzését, vágyát, de kínját is kifejezi. Így lehetséges az is, hogy az a zárt tér, ahonnét a vallomás a fizikai lét kínjait ledobva útnak indul, hogy meglelje a nyugalom — az otthon — helyét, Európává tágul, hiszen Radnótival együtt, egyidőben „francia, lengyel, hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó” küldi vallomását, sóhaját asszonya felé. így azután az életüket keretező elvadult szerbiai táj is európai tájjá változik, hiszen a valóság kínjait ledobva mindnyájan saját otthonukon kívül a saját hazájukba is visszaszállnak. Ez a személyes jellegű vallomás így tágul a legkollektívabb gondok, érzések, vágyak hordozójává, benne az egész humanista emberiség leglényegesebb ideáljai utáni sóhaj szólal meg. Radnóti és a társak gondja, vágya az otthon, a haza, a szabadság és a nép gondjának hirdetője lesz. Nemcsak a költő számára fontos, hogy „megvan-e még az az otthon?” s „van-e ott haza még, ahol értik e hexametert”. A személyes vallomás köntösébe rejtett beszámoló e makro- és mikrovilág szintézisét teremti meg a tér—idő—táj hármas egységének csodálatos összhangjával, ahol is mindhárom összetevő a legparányibb pontból (zárt tér, egyes szám első személy, bori tábor) világmindenséggé bővül, majd személyes jellegű meghitt vallomás formájában visszatér ugyanarra a pontra, ahonnét kiindult. így teremti meg egy kör tökéletes formáját, a versépítkezésnek azt a tökéletes harmóniáját, ami a formaművész Radnótira annyira jellemző, ami még akkor is a legszigorúbb fegyelemben tartja a költőt, amikor a legszörnyűségesebb hírekről kell számot adnia. A versépítkezés elemeit vizsgálva állandóan a feszülő ellentétekbe botlik az olvasó. Az ellentét alapját látszólag a valóság és az álom ellentéte adja, valójában azonban a két világ ellentéte tartja feszültségben. Ez a két egymással ellentétes világ: a konkrét valóságban gyökeredző emberi kegyetlenség világa, az antihumanitás és az óhajtott emberi boldogság. Radnóti verseire hivatkozva sokszor emlegettük a reálisnak az irreálisba való átfordulását; azt a szerepcserét, amit az értelem rendje csak egy sarkaiból kiforgatott világban engedett meg a költőnek — de minden kortárs művésznek is — gondoljunk Vajda Lajosra, Ámos Tmrére. Mivel a realitáshoz való szigorú 64
