Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - Cserhát József: Naplementék (vers)
CSERHÁT JÓZSEF Naplementék (Egy régi) Egyszer — az ablakon át — láttam, hogy a dobnyi. rettegve csodált nap kezd lenyugodni. Sütni helyette, bár még le se horgadt: sorsa kitett egy nagyhomlokú holdat . ■ . Lement a világ kenyere, fölkel-e holnap? (Egy még régibb) Gyümölcsöt lopmi jártam a kertbe én. Főúri kert volt. Őre, ha megfogott: botja nyomán — mint torkolattűz — ingem alól csak a seb virágzott. Foltos kis ingem egyszer a virradat színét mutatta, máskor az elzuhant napét: a két seb visszavérző fércei úsznak a vén szemekben. (Egy, a háború előtt) A rettegésben hány nehéz, lement nap lement kenyér volt, nincs-kenyér: kerek kegyetlen jelkép! Tudtuk, mit jelent, ha a nincs-ből is csak kért a kisgyerek. Kenyér, e szónak szárnya volt, ha lent a porban fogant is: utcát és teret betöltve zúgott. Kard vagdosta röptét: a tüntetőket rugdosták, ütötték. A naplemente elgennyesedett. Es a sebet — a világ sebét — a szentélyek festett ege alatt sem angyal lepte be, légy lepte be, légy . . . Lement a világ kenyere, fölkel-e még? 7
