Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - Morvay Gyula: Csepűrágók, késdobálók (elbeszélés)
juk. Láttam, hogy a tengerparton táblát szúrtak a homokba, a táblán nyíl mutatott a tenger felé: ,,meer”. Ez igaz, kérem, jártam én arra” — mondja egy ember a sötétben. „Különben is, nem biztos, hogy fél nyolc van: senki se veheti elő az óráját, nem látja, mennyi az idő”, teszi rá a szót a mögötte ülő. A ruganyos asztalra felpattannak az akrobaták; hajigálja őket a sodrony, a gumi. Szaltóznak, pörögnek. Ott kanatólkodik mellettük az „ütődött” akrobata. Csetlik-botlik, a közönség szive mélyéből nevet rajta. Már nem is az akrobatákat nézik. Igen, ez az ..ütődött” legalább olyan cirkusz-művész, mint társai. Ha nem nagyobb. Körbeszalad az ámulat; nem, késdobálót még nem láttunk. Kijön a kis ember, melleske van rajta, partnernője egyrészes fürdőruhában ragyog, tartja a papirosdarabot, a kis ember meg csettegteti ostorát, és szabdalja, nyisszant- gatja róla a szeleteket. „Tekszasi a gyerek, jól kezeli az ustort”, mondja valaki. De ez még semmi. A nő odaáll a deszka elé, a kis emberke meg — zsipsz-zsupsz! — vagdalja bele a késeket. Nem, a nőt nem találta el. A nő rááll a korongra. Kis fáklyák égnek a korongon. Megforgatja magát, a kis ember is segít neki; elsötétítik a nézőteret — peregnek a dobok. „Nagy szám, halálos a szám!”, de most nem halálos: minden kés egy rakáson a deszkában, a nő pedig nevetve leugrik az ördögkerékről. „Hű, de kivert a verejték! Szerencséje ennek a nőnek, hogy nem fasírtat csináltak belőle! Hű, de kivert a verejték!”. De ez még semmi. Fekete kendővel köti be a nő partnere szemét, de hiába — holtbiztosán hajigálja a késeket. Hála égnek — nevet a nő; semmi baja. Jaj! A bohócok. Két férfi, de egyikük női ruhában van. Virágcsokrot kínál a nőnek. Elfogadja. Majd egy harmadik bohóc jön ki, egy százast kínál a nőnek. Ahhoz szalad a nő. Az első nagy gyűrűvel kedveskedik — ahhoz húz a „nő” szíve. Ez még semmi. A harmadik brilliánsgyűrűt villogtat. A nő ráomlik érte. A kis ládából ki is dugja egyik lábát, hadd simogassa meg a harmadik. Simogatja is, de csak egy — gipszlábat. . . „No ja, no ja, ilyenek a nők. Egy ilyen szép cirkuszos nő elszórakoztatja ezt az ezer embert, de ennek az ezer embernek a pénze se lenne elég egy nőnek.” „Nincs rajta egy deka hús. Macska se mászik ilyen ügyesen a kötélre. Milyen karcsú! Nincs rajta egy deka hús; csupa izom ez a kis nő.” „Most. De majd ha lesz egy gyereke, az majd cseppet szétfeszíti a csontjait; nem lesz ilyen karcsú. Vagy gyerek — vagy karcsúság.” A kézállásokat mutató akrobata sovány, arca is csupa izomszál; soha ki nem telik az a vermes arc. „Elég erős, de mégse olyan, mint Radványi Ödön, birkózó.” „Miért, hát ki volt az a maga Radványi Ödönje?”. „Birkózó volt; és szerintem a legtökéletesebben kidolgozott izmai voltak.” „Hogyhogy?” „Karján, ahol a muszklija volt, két ér kidudorodott, és egészen a mellbimbója közepéig vezetett a kidudorodott ér. Ennél szebb izmokat nem láttam. Láttam súlyemelőket, birkózókat, de egyiknek se volt olyan.” Kézállás. Lassan átmegy egy- karú kézállásba az akrobata. „Ezt két évig kell tanulni, kérem. Csak az a baj, hogy a térdei elállnak. Az a baj. Máskülönben megtenné.” A trapézra, a „kupola alá” mászik fel két akrobata. „Tiszta csupasz a mellük, nem szőrös.” „Azért, mert németek. A germánok szőkék.” „Milyen szép izmaik vannak!”. „Nézd meg a musculus serratus magnus-t”, mondja valaki barátjának. „Remek.” „És a quadriceps femoris-t is látod?” — „Nem érték annyira a latin nevekhez.” „No ja, no ja. Tanultam egy kis myológiát. Fiam itthonhagyta a jegyzeteit, azokból szedtem ki, pedig nékem, mint tsz-főkönyvelőnek ezt nem kellene tudnom.” „Minden jó, amit az ember tud.” 5
