Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Szíj Rezső: Illés Árpád művészetéről

oldalúság néha indokolt is, hogy az így felgyűlő erők táplálják a művész hitét. De Illés enélkül is tudott hinni önmagában és művészetében.

A másik döntő jellemzője a szó esztétikai értelmében vett szépségkultusza. Minden képét ez árasztja el.

Siqueiros írja, hogy nincsen felsőbbrendű műalkotás egy másik alkotáshoz viszonyítva, ahogy egyik művészeti korszak sem felsőbbrendű a másikhoz képest. S ami a legérdekesebb — folytatja a mexikói mester — a tárgyi elemeket nélkülöző színkompoZíció sem állja útját annak, hogy a realista nyelvezet ne gyarapodjék, ne legyen civilizáltabb és ékesszólóblb. Ez a megállapítás és tanulság áll Illés Árpád művészetére is, amely lírai szürrealizmusba torkollott, s amelyet ma már természetesen fogad el a műélvezők tábora.

Illés Árpád művészi fejlődésének újabb határköveit jelezte az 1963-ban a. Fényes Adolf teremben, 1967doen pedig a Kulturális Kapcsolatok Kiállító Termében rendezett kiállítása. Mindkettő egy higgadt ízlésű, a műalkotástól komoly munkát elváró s valóban művészeti alkotásszámba menő képekre igényesközönség előtt. Ez után a kiállítás után került sor az oldenburgi bemutatóra, amelyen a művész is megjelent, s amit 1967 decemberében az ugyancsak nyugatnémet Delmenhorstban újabb kiállítás követett, ezúttal a Pro Arte Galériában. E sorok írásakor Wilhelmslhavenben nyílt kiállítása.

Korunkban egyetlen stílus sem válhatik uralkodóvá, legfeljebb egyik-másik erősebb hatást fejthet ki és nagyobb tömegek érdeklődésére tarthat számot, ami nálunk nem utolsó szempont.

Illés Árpád művészetének újabb fejlődési szakaszára, mint mondottam, a. tág értelmű szürrealizmus a jellemző. A fekete és fehér mágia párhuzamával élve a kétarcú szürrealizmusnak Illés kétségtelenül a „fehér” oldalán áll, végső kicsengésében derült művészetével. A gyakran lelket borzongató képei ellenére is a madáchi hit reményével néz az időtlenség jégmezőire.

A megjelenítés sejtelmessége nemcsak rajzosán formált alakjait veszi körül, hanem azt a természeti, főleg növényi világot is, amelyet Illés képzelete teremt, teljesen önkényesen, mégis mindig tiszta valóságképzetek fölkeltésével. Sajátos világ ez, elvarázsolt tündérkertnek nézed messziről, egy keletiesen gazdag szín- fantáziájú művész virágos szőnyegének. Ha a művészetnek többek közt az is célja, hogy önálló, a művészre jellemző világot teremtsen, akkor Illés Árpád világa ilyen. Ez a virágos szőnyeg azonban nem az élet kényelmében foganta- tott, hanem a vergődő léleknek az emberiség sorsa fölé magasodó ormain, tartozván a művész az Illés nép ama törzse közé, melynek fiai a költő híres verse szerint is a Himaláják jégcsúcsairól néznek — porzó és zörgő szekerükről ■— a táguló világűrbe.

Nincs mód itt arra, 'hogy minden egyes állítást egy-egy kép elemzésével támasszunk alá, pedig Illés képei igazán gazdag lehetőségeit kínálják a műelemzésnek. Képeinek áramkörébe vonja a nézőt a természetelvűség, de szükséges ai azonosuláshoz egy bizonyos fajta érzelmi fölfokozottság, komplex elemzőképesség és nem utolsó sorban a műalkotásszemlélethez nélkülözhetetlen és kifinomult szellemi érzékenység. Egyáltalán nem vallja azt a szélsőséges nézetet, hogy a képből ki kell vetni mindent, ami bármilyen valóságos tárgyhoz hasonlít. E kívánsággal szemben azt vallja, hogy minden hasonlít valamihez, vagy a természet valamely részletéhez, vagy a lélekéhez, éppen ezért a fenti kizárásos erőfeszítésre, mint meddő erőpaz'arlásra, a művészetnek nincs is szüksége. Képein minden él, minden lebeg, minden úszik, sugárzik, ugyanakkor mégis minden a rögzítettség képzetét sugározza. A művész kezében tartja a kifejezett vi142