Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Cs. Nagy István: A gyermekvers két művésze

Gyermekszereplős versei közül kettőt emelünk ki. Egyik a Görögdinnye. 'Gyermeknyelvű és mozgalmas a dinnyesorsot elbeszélő história is, a vége azonban önálló gyermeklírai darab, annak is telitalálat a dinnyében-lakó gyerekről: szinte weöresi a belső mozgásban, a beleélés lebegő derűjében. Gyermektörténetei közül a Szánkón a legsikerültebb: pár markáns, megismételt, fehér ecsetvonás, és összeáll a havas tájkép. És nem állókép •— csupa mozgás, fény és hang.

Vannak túlírt versek is. Mintha Hajnal Anna verseinek művészi nagyságrendje fordított arányban állna a terjedelemmel. A felnőtt-verseiben a rövidmíves formákhoz vonzódó költőnő bőbeszédűvé válik néhány versében. Ezeken érződik a didaktikus feladat-jelleg. Egyik ilyen A kenyérről című. A búzaszem útját követi a vetőgéptől a kemencéig. A másik az Óvoda: az óvodai foglalkozás mozaikjai, beszélgetés a gyermekek szüleiről, a foglalkozásokból a társadalom keresztmetszete. A költőihb részletszépségek ellenére is megoldatlanok ezek a kompozíciók. Az a bajuk, hogy mindent akarnak markolni, a teljességet a teljesség leírásával akarják érzékeltetni.

Nyelvi megoldásaira még egy jellemző példát: a gyermeknyelv lekottázása, fordulatainak, szerkesztésmódjának, szóleleményének alkalmazása. így fogja naiv-suta gyermekhangra a madártani okítást:

A bölömbika bóbitás nádi madár, egész nap a nád között féllábon áll, váltogatja lábát, felveszi, leleszi, nagy szórakozása ez őneki.

(A bölömbika)

(Jankovich viszi tökélyre ezt a módszert a Szalmapapucsban.) Néha meg egyszerű szövegben hökkentő szavakkal epatirozza a gyermeket (szőrmék, zsugorgó, pátyolni, bölömcsibe), nem adja át a versnyelvet a csak ismert szavakból építkezés unalmának. Kár, hogy a kosztolányis-devecseris típusú szójáték-verseiből nem közöl többet (pl. az antológiából ismert Alligátort). A gyermekolvasó alakuló nyelvérzéke, nyelvi fantáziája még többet kapna Hajnal Anna nyelvművészetéből s ezzel az áttétellel — a világból.

Takáts Gyula gyermekvers-válogatása, a Rózsává lett róka (1958) a műfaj nagy nyeresége, egy jelentős költőt kapcsolt be a gyermekvers áramába. Takáts költészetének szilárd archmédeszi pontja a pannon táj. Legutóbb maga magyarázta a ráaggatott tájköltő címke egyetlen elfogadható értelmét: az örök anyag, a létezés értelmes szépségét keresi kezdettől fogva ebben a közegben. S ez a jó arányú föld Takáts számára a megtalált harmónia. Ennek az alkati igényű harmóniának állandó újraterem tője Takáts tiszta humánumú természet- és emberközelsége. Ez az emberközpontú természetlíra — a mézöntő nyárral, a balatoni táj Eg'ry-féle párálló fényeivel, az ősz présház-illataival — könnyen utat talál a legifjabb olvasókhoz is.

A kötet több versét régebbi köteteiből kínálja föl mint gyermekverset (Tillió-lió, Fecske, Berzengő reggel, Zselici kanász). A versek zöme azonban gyermekhangvételű, Takáts-módra. A kötet -—• akárcsak Weöres Bóbitája vagy Csanádi Négy testvére — a természet és ember esztendejének rendjét követi. Az évszakokat kicövekelő versek között helyezkednek el az ilyen szempontból közömbösek (Huszár gyerek, A zöld köcsög). A táj és ember évadai minden idő112