Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: Sajnovics János és Hell Miksa vardői útja

Pinzger kéziratos dolgozatának egyik részéből, ahol Sajnovics naplóját ismerteti, és 1768 novemberében írt feljegyzéseiről ezeket mondja: „Még más fölötte fontos felfedezéséről beszél Sajnovics, mely hazáját is közelebbről fogja érdekelni, de ezt fontos okoknál fogva még titokban akarja tartani. [.. .] Mi lehetett ez a fölfedezés? — kérdi Pinzger, s így folytatja: — Nem tudjuk. Lehet, hogy rendjüknek pár év múlva bekövetkezett eltörlése annyira lehangolta őket, vagy más gondokkal terhelte meg, hogy sokat már nem is tudtak feldolgozni.” — Nem vitás azonban, hogy Sajnovics ehelyütt a nyelvrokonság felfedezésére céloz, s ugyanazon okból titkolózik, mint Hell.

Sajnovics természetesen nem méltathatta saját munkásságának eredményeit, melyek azóta tisztán állanak az utókor előtt: úttörő volt, nem csupán a finn-ugor és ural-altáji összehasonlító nyelvészet alapjait teremtette meg, de módszerben is megelőzte a külföldet, jelesül a német indogermán nyelvkutatást, mely mindmáig magának igényli a prioritás dicsőségét. A Demonstratiot 1770- ben adta ki, ezt követte módszerében s eredményeit megerősítette Gyarmatim Sámuel Affinitás Lingvae Hungaricae cvm Lingvis Fennicae Originis gramma- tice demonstrata („Grammatikai bizonyítása a magyar és a finn eredetű nyelvek rokonságának”) c. munkája 1799-ben. Kiváló nyelvtudósunk, Zsirai Miklós fentebb jelzett könyvében részletesen elemzi mindkettőjük munkásságát és kifejti jelentőségét, záradékul tehát az ő szakavatott összefoglaló méltatásának néhány helyét idézem: „Elévülhetetlen érdeme Sajnovicsnak és Gyarmatimnak, hogy egyikük sem érte be a korábbi nyelvhasonlító gyakorlatok szűk kelléktárával: a szóegyeztetésekkel, hanem a nyelvrokonság bizonyításában döntő szóhoz juttatták a nyelv legfontosabb, legszívósabb, legjellegzetesebb elemeit: az alaktani, nyelvszerkezeti elemeket is. [. . .] Sajnovics és Gyarmathi úttörő érdemeit és történelmi jelentőségét főképpen a külföldi szakkörök ismerték, ismerik el: míg más magyar nevet csak elvétve találunk az egyetemes nyelv- tudomány történetét ismertető munkákban, Sajnovicsé és Gyarmatimé egyikből sem szokott hiányozni. [. . .] Munkásságuk a nyelvtudomány történetében döntő jelentőségű eseménynek számít, nekünk tehát hazafias és egyúttal tudományos kötelességünk, hogy minél alaposabban megismerjük, megismertessük és minél meggyőzőbb erővel értékeljük, értékeltessük vívmányaikat. Ezzel az igazság- osztással mulasztást pótlunk, mert Sajnovics és Gyarmathi munkásságát holt múzeális emléknek szoktuk tekinteni, ahelyett, hogy kezdeményezésük példamutató, irányszabó eleven erejét a haladás ügyének szolgálatába állítanék. Sajnovics Demonstration és Gyarmathi Affinitása nemcsak a történeti-összeha- sonlító nyelvtudományban idézett elő egészséges fordulatot, hanem beleszólt a magyar nép józan világ- és önszemléletének formálódásába is: az előkelő önhittség misztikus fellegeiből visszahozott bennünket a realitások szilárd földjére. Hiába lázongták a horvátistvánok, a vámbéryárminok, majd a turanista mozgalom sámánja, a gondolkodó magyar többség tudomásul vette, hogy mi sem rózsa-bokorban jöttünk világra, hanem az emberi társadalomfejlődés rögös útján fölfelé emelkedve, a szomszéd népekkel érintkezve, keveredve, a fejlő- döttebbektől tanulva, a fejletlenebbeket tanítva alakultunk azzá, -amik vagyunk.” Végül elismerve Bopp és Grimm nagy érdemeit, a magyar indogerma- nista Schmidt József szavait idézi: „Mindezen okok összejátszása folytán az összehasonlító és történeti módszer az indogermán nyelvek terén aratta a XIX. század elején legfényesebb, ha nem is legelső diadalait: Franz Bopp több mint száz év előtt (1816) elsőnek mutatta ki az ó-ind (szanszkrit), görög, latin, perzsa és germán nyelveknek rokonságát, igerendszerük részletes összehasonlítása

86