Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 2. szám - Molnár József: Ferencke balladája (elbeszélés)

nem látott Mihalovits lépett ki. Annyit tudott egykori osztálytársáról, hogy orvostudományin végzett, mást semmit.

—• Nini, Gyulai Dodó, alias Apostata! Rám vársz? Kedves padszomszédom, kedves gyerekkori játszópajtásom ... — Lelkes örömmel ölelte át az üdvözr- lésére felállt Gyulait. Az ápolónőknek csak annyit mondott, hogy ebéd után majd üzen értük. Gyulait tuszkolta szobája felé.

— Tényleg hozzám igyekeztél?

— Nem. Grábits főorvos úrra vártam.

— Tegnap még itt találtad volna. Én lennék az utóda. Nem furcsa? Te vagy az első, akit megérkezésem óta megölelhettem gyerekkoromból. Teljesen elszakadtam ettől a várostól. Kik élnek még tanáraink közül? Hányán vesztek el osztályunkból a háború alatt? — Valamivel aggodalmasabb hangon folytatja a kérdezést. — Apád is hazakerült?

Gyulai a kérdésözönre csak annyit mond el, hogy apját aknaszedésre vitték ki a szovjet frontra, de sikerült átszöknie. Itthon van jó egészségben. Mihalovits jól látja Gyulai enyhe zavarát, és arra gondol, hogy gyerekes kérdései váltották ki. Nem sejtheti, hogy volt osztálytársa azért van zavarban, mert az ma délre Grábitsból készült.

— Persze, persze, te nem osztálytárshoz, hanem orvoshoz jöttél. Miben lehetek segítségedre?

— A fiam állítólag agyvizenyővel született. De nem ez a baja, mert itt fekszik osztályodon. Az orrán keresztül tudjátok osak táplálni.

— Tudom már melyik kicsiről van szó — s tekintetét az ablak felé fordította.

— Nézz csak bátran a szemembe. Barátsági szerződésünknek egyik pontja volt a tudott igaz alku és feltétel nélküli kimondása. Emlékezetem szerint ezt süvölvény-korunkban hűségesen betartottuk. Most se beszéljünk a dolgok mellé! Meggyógyítható a gyerek?

— Még nem tudok semmit. Egy-két perc jutott egy-egy gyerekre. A fiadnál csak annyit állapíthattam meg, hogy a szülészet által vélelmezett agyvizenyőn kívül más baj is van. Azt, hogy mi ez a másik baj, csak alaposabb vizsgálat után lehet megállapítani. Ma csak arról nyugtathatlak meg, hogy életveszély nem fenyegeti.

Gyulai keserű szájjal nevetést erőltetett; sehogy se illett a szituációhoz.

— Akkor értesz meg, ha keresetlenül őszinte leszek. Ha elmondom — természetesen nem az orvosnak, hanem a gyerekkori barátnak —, hogy mit akartam Grábitstól. — És előadta fésületlenül, belső zavarával azt, ami szívén feküdt. Megromlott kapcsolatát feleségével, anyjának, anyósának kitiltását a lakásból. Beszélt két ragyogóan sikerült lányáról. Ezek után vetette fel: ha a szülők behunyták szemüket, ki vállalja a magatehetetlen Ferencke etetését? A családi összefüggések vázlata után következett a Grábits számára kifundált nyalólka. Amíg ezt részletezte, megfigyelte, hogy Mihalovitsnak előbb ia tekintete keményedik meg, aztán lefagy arcáról az osztálytárssal való találkozás örömének maradéka is. — Látom, hogy ez neked nem tetszik, de jobb, ha tiszta vizet öntök a pohárba. Mondd te is ki bátran, amit a gyerek sorsáról sejtesz, és azt is, ami a jelek szerint bögyödben van.

•— Hát te is megromlottál, Gyulai? Szégyelld magad! — Az érdesség nélküli felszólító mód jó ideig úszott a szoba csendjében.

— Van családod? — törte meg a hallgatást Gyulai.

— Nőtlen vagyok.

72