Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - Debreczeni Imre: Inkább a halál (elbeszélés)
DEBRECZENI IMRE Üjsághír: „Lakics József lakatos levetette magát a gyárkéményről és szörnyethalt. Tettének oka: pillanatnyi elmezavar”. Megint rossz éjszakája volt, mint újabban mindig. Az augusztusi kánikula nem akart szűnni. Hiába maradt nyitva éjjelre mindkét ablaik, a napközben átforrósodott falak úgy árasztották a forróságot, mint az izzó kemence. Nehezen viseli a forróságot, különösen ilyenkor, mikor ez az álom gyötri. Voltak évek, mikor úgy hitte, már-már végképp megszabadul tőle, aztán történt valami és újra ott volt az álom. És ilyenkor hiába kényszeríti magát, hogy másra gondoljon, hiába gyújt villanyt, hiába vesz könyvet, nem használ. Pedig utána több mint fél esztendeig katonáskodott még, hetekig az első vonalban, vér, hullák, percenkénti iszonyat, belefásult, megszokta. Ezekről sohasem álmodik, mindig csak arról, arról az egyetlen egyről. De arról is csak negyvennyolc óta. Abban az évben lépett be a pártba. Igen, talán ezt nem kellett volna. De annak idején úgy gondolta, így lesz jó; aki tagja a pártnak, békén hagyják. Mások is élnek, akik öltek. Megvannak, megemésztették, elfeledték. Rugalmas az emlékezet, elfelejti, amit el kell felejteni. Rábízták azt a szerencsétlent, őrizze. Szökni akart, lelőtte. Ha fordítva történik, az is csak így tett volna. A háború háború, s a parancs parancs. „A parancsot nem lehet megerőszakolni, fickók, tanuljátok meg jól! S aki őrszolgálatban fegyvert használ, nyissa ki jól a látókáját, s nézze meg, hogy hova lő. Vagy a fejébe, vagy a szívébe!” —kattogtak fel emlékezetében egykori kiképzője rekedt szavai. Bácskai svábgyerek volt Feldwebel Köhler is, tulajdonképpen az léptette be az SS-be. Bár más választása nemigen lehetett volna. Mindenképpen bevonultatják. Ha nem a németek, a magyarok. Háború volt, ő tizennyolc éves. De szívesen ment. Géppisztolyt ígértek, s adtak is. Hemtergett még valameddig, aztán mikor a toronyóra kettőt kondított, fel- tápászkcdott. Fáradt volt, minden porcikája sajgott, mintha összeverték volna. Klottnadrágjába bújt, s csendesen, hogy ia szomszéd szobában alvó fiát és feleségét fel ne ébressze, kiment az udvarra. Fogta a két öntöző kannát, s indult hátra a kertbe, hogy megöntözzön. Ilyenkor csak az segít, ha elfoglalja magát. El is kel a kertnek az öntözés. Mindent kiéget a hetek óta tartó aszály. Sötét volt még, csak a halastó felett halványodott az ég tengerkék kárpitja. Telemerte a kannákat, dolgozni kezdett, de a munka sem segített, folyton az álomkép kavargott felzaklatott agyában. Évek óta békén hagyta pedig már, de mikor tegnap megtudta, hogy titkárrá akarják választani, újra jelentkezett. Dehogy akar ő titkár lenni'. Soha nem kívánt kiválni. Tette a dolgát, amit rábíztak, elvégezte, és kész. Oka volt rá, hogy így tegyen. Aki kiválik, reflektor- fénybe kerül, irigyei támadnak. Száz érvet, kifogást sorolt fel, hogy van nála alkalmasabb ember is sok, hogy nem elég az ő képzettsége, hogy nem érti ő 48 Inkább a halál
