Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 2. szám - Fázsy Anikó: Éjszaka (elbeszélés)

FÁZSY ANIKÓ Éjszaka Hirtelen ébredt fel, mint egy idő óta minden éjjel. Az álom édességét még érezte, szeretett volna tovább heverni .az ébredést követő langyos kábulatban, de a szorongás egyre sűrűsödött benne. Mozdulatlanul nézte a sötét sarokban meghúzódó bútorok árnyait, a függönyt, mely elvarázsolt szellemként táncolt a nyitott ablakon. Kiverte a verejték, 'ha az előtte álló hosszú éjszakára gondolt. Az idehallatszó óraütések tompa nyögésére, a szürke hajnali fényre, mely oly lassan, oly nehezen kúszik be a bútorok közé. A reggelre, amikor a virrasz­tástól rászakadó álom mély kútjából. felveri az óra pléh zöreje, a reggeli! rossz szájízre, az egész napra, melyet megint végig kell csinálni s a következő hosz- szú éjszakára, amikor újra szorongva és verejtékezve hallgatja majd az éj zö­rejeit és számolja az óraütéseket. Görcsösen behunyta szemét s megpróbált nem gondolni semmire. Ezt an­nak idején nagyanyjától hallotta, mint az elalvás legbiztosabb módját. Néha be is vált — agyában ilyenkor fékevesztetten kergették egymást a képek, gon­dolatok, minden logikai sorrend nélkül; ez szórakoztató volt, mint a mozi s szinte észrevétlenül csúsztatta át a képek áradása a megnyugtató álomba. Leg­többször azonban nem sikerült átadnia magát a képek sodrásának, agya maka­csul ragaszkodott ugyanegy gondolat továbbfűzéséhez. Néha történeteket talált ki, helyzeteket, szereplőket képzelt el, beszéltette, cs-elékedtette őket, idegen lakásokat rendezett be aprólékos gonddal, gyermekkorát elevenítette fel, életé­nek egy-egy fontosnak vélt eseményét gondolta át újra. Ezek a lehetőségek azonban elfogytak még a szürkület előtt. Ilyenkor, bármennyire is húzta- halasztotta, ki kellett bújni az ágy melegéből, lábait fázósan kapkodva a kihűlt szobában odamenni a mosdóhoz, a fiókban megkeresni az altatót, bevenni egy tablettát. A nyitott ablakon szabadon áradt be a hideg, csapkodta meztelen lábait, karjait, felmászott a hálóinge alá. A takarók alatt még sokáig borzongott, pedig itt a takarók széleit a matrac alá gyűrték, olyan volt az ágy, mint egy hálózsák s a tetején egy dunyha is terpeszkedett. Az altatót tulajdonképpen odakészíthette volna az ágy mellé, de minden este azzal az elhatározással feküdt le: ma nem adja meg magát. Az altatótól másnap kábult volt, megfájdult a feje, délben kávét ivott, nagy öblös csészével. S aztán éjjel megint felébredt, nézhette ágyával szemben az ablakot, a fejét sem kellett elmozdítania. A sötét ég mindig egyformán bámult be rá. A Pérolles-on lakott, szobája a manzárdon volt, a hatodik emelet fölött, közvetlenül az U alakú folyósóról nyílt. A keskeny szoba mennyezete szeszélyesen követte a padlás hajlatait, váratlan kiugrókkal és mélyedésekkel, szédült, ha sokáig nézte, az ablak valószínűtlen magasságában lebegett, csak az eget lehetett látni. Az ég regge­lente mindig más volt, gyengéd rózsaszín vagy gyöngyházfényű, vakító kék vagy szürke. A házban csak a szállásadónőjét ismerte. A mellette lévő szobában szőke, kövérkés lány lakott, a folyosón szokott találkozni vele, a vécére menet vagy onnan jövet. A vécéből fcancsóbain lehetett behozni a vizet, a kancsó ol­34

Next

/
Thumbnails
Contents