Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - Fázsy Anikó: Éjszaka (elbeszélés)
FÁZSY ANIKÓ Éjszaka Hirtelen ébredt fel, mint egy idő óta minden éjjel. Az álom édességét még érezte, szeretett volna tovább heverni .az ébredést követő langyos kábulatban, de a szorongás egyre sűrűsödött benne. Mozdulatlanul nézte a sötét sarokban meghúzódó bútorok árnyait, a függönyt, mely elvarázsolt szellemként táncolt a nyitott ablakon. Kiverte a verejték, 'ha az előtte álló hosszú éjszakára gondolt. Az idehallatszó óraütések tompa nyögésére, a szürke hajnali fényre, mely oly lassan, oly nehezen kúszik be a bútorok közé. A reggelre, amikor a virrasztástól rászakadó álom mély kútjából. felveri az óra pléh zöreje, a reggeli! rossz szájízre, az egész napra, melyet megint végig kell csinálni s a következő hosz- szú éjszakára, amikor újra szorongva és verejtékezve hallgatja majd az éj zörejeit és számolja az óraütéseket. Görcsösen behunyta szemét s megpróbált nem gondolni semmire. Ezt annak idején nagyanyjától hallotta, mint az elalvás legbiztosabb módját. Néha be is vált — agyában ilyenkor fékevesztetten kergették egymást a képek, gondolatok, minden logikai sorrend nélkül; ez szórakoztató volt, mint a mozi s szinte észrevétlenül csúsztatta át a képek áradása a megnyugtató álomba. Legtöbbször azonban nem sikerült átadnia magát a képek sodrásának, agya makacsul ragaszkodott ugyanegy gondolat továbbfűzéséhez. Néha történeteket talált ki, helyzeteket, szereplőket képzelt el, beszéltette, cs-elékedtette őket, idegen lakásokat rendezett be aprólékos gonddal, gyermekkorát elevenítette fel, életének egy-egy fontosnak vélt eseményét gondolta át újra. Ezek a lehetőségek azonban elfogytak még a szürkület előtt. Ilyenkor, bármennyire is húzta- halasztotta, ki kellett bújni az ágy melegéből, lábait fázósan kapkodva a kihűlt szobában odamenni a mosdóhoz, a fiókban megkeresni az altatót, bevenni egy tablettát. A nyitott ablakon szabadon áradt be a hideg, csapkodta meztelen lábait, karjait, felmászott a hálóinge alá. A takarók alatt még sokáig borzongott, pedig itt a takarók széleit a matrac alá gyűrték, olyan volt az ágy, mint egy hálózsák s a tetején egy dunyha is terpeszkedett. Az altatót tulajdonképpen odakészíthette volna az ágy mellé, de minden este azzal az elhatározással feküdt le: ma nem adja meg magát. Az altatótól másnap kábult volt, megfájdult a feje, délben kávét ivott, nagy öblös csészével. S aztán éjjel megint felébredt, nézhette ágyával szemben az ablakot, a fejét sem kellett elmozdítania. A sötét ég mindig egyformán bámult be rá. A Pérolles-on lakott, szobája a manzárdon volt, a hatodik emelet fölött, közvetlenül az U alakú folyósóról nyílt. A keskeny szoba mennyezete szeszélyesen követte a padlás hajlatait, váratlan kiugrókkal és mélyedésekkel, szédült, ha sokáig nézte, az ablak valószínűtlen magasságában lebegett, csak az eget lehetett látni. Az ég reggelente mindig más volt, gyengéd rózsaszín vagy gyöngyházfényű, vakító kék vagy szürke. A házban csak a szállásadónőjét ismerte. A mellette lévő szobában szőke, kövérkés lány lakott, a folyosón szokott találkozni vele, a vécére menet vagy onnan jövet. A vécéből fcancsóbain lehetett behozni a vizet, a kancsó ol34
