Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 2. szám - Erich Landgrebe: Visszatérés a paradicsomba (elbeszélés, fordította: Szabó Jenő)

csak nevettek, ha szóba elegyedett velük és sohasem tudta, hogy szavain, vagy" rajta magán vihognak-e.

Arra törekedett, hogy minél kevésbé tűnjön fel. Öreg nadrágja, inge, nemrégen szerzett kiskabátja, félretaposott cipője meg is felelt szándékának. Haját légy öreg paraszt vágta le, lépcsősen, mint a többiekét. Szakállt növesztett, mert borotvapengéi hamarosan elfogytak. A Nap rókavörösre szívta meg és ez nagyon megváltoztatta, csak világos szeme nézett túl fiatalosan szőrrel benőtt arcából. A falu sztarosztájával jóba volt, mert megcsinálta rossz rádióját, a község részéről tehát nem kellett semmitől sem tartania. A sztaroszta tisztában volt vele, hogy a háború kellős közepén, az aratásnál milyen szükség van minden férfire, bárhonnan jön is. A falu nem szenvedett az ellenségtől, valójában, a háborúról csak a hivatalos jelentésekből tudott, a jövevény nem követett el semmi olyant, amit a férj, ha nem kell bevonulnia, meg nem tett volna.

Ennek ellenére sem mutatkozott az ablaknál és lehetőleg nem járt nappal az utcán. Ha egy-egy csapat fiatal asszonnyal találkozott, mindig elfogta annak a percnek gyötrő emléke, amikor a szűk kocsiban ülve szembetalálkozott az olajzöld ruhás fiatal altiszttel és röhamicsapatával. Ilyenkor végigfutott a hátán a hideg. Persze tudta, hogy a fiatal asszonyok és leányok nem lőnek utána — először csak tekintetüktől félt, aztán meg egy sokkal veszélyesebb valamitől, a gondolataiktól. Amikor az alakulata még a faluban volt, nem tűnt fel, hogy együtt él a háziasszonyával. Akkoriban minden házban lakott fiatal férfi, most azonban ő volt az egyetlen. A nők úgy néztek reá, mintha joguk volna hozzá. Néha keserűen tréfálkozott önmagával: olyan vagy, mint a traktor a kolhozban. .Mindenkinek joga van hozzá. Ezzel természetesen nem tudta eloszlatni nyugtalanságát. Bár a fiatal nők csupán leplezetlenül nevettek reá, ha találkoztak, mégis tudta, hogy fénylő szemükben az elvesző évek nyugtalansága lobog.

Legjobban azonban mégis a Szőkétől félt. Hihetetlen nyelvtehetsége lehetett, mert az őrmesterrel együtt töltött néhány hét alatt megtanult németül, vagy legalábbis azon a nyelven, amit ő annak vélt. Mindig megszólította, és mindig volt valamilyen ártatlannak látszó kívánsága. Megenyvezné-e neki az asztal lapját, ő egyedül van és amíg az enyv szárad, az asztal mindkét szélére rá kell ülni. Máskor meg: bekötné-e kutyája lábát, megrándította. Ahhoz is kettő kell, egyik, aki a kutyát tartja, amíg a másik kötözi.

Kívánságaival rendszerint estefelé, szürkülettájban hozakodott elő. Ha a férfi egyszer-másszor elment vele, mindig egyedül voltak a házban. A szükséges szerszámot sohasem találták a rendes helyén, mindig a szekrény vagy a hatalmas kályha tetején kellett a Szőkének megkeresnie, majdnem mindig egy rozoga székre állva, úgyhogy a férfinek a nőt is meg a széket is tartania kellett. A nő minden alkalommal csalódottan szállt le a székről, akár megtalálta a szerszámot, akár nem. Amikor a férfi a kívánt munka elvégzése után elment, hosz- szú pillantással nézett utána.

Egyszer aztán nem volt semmiféle kérése, hanem éppen ellenkezően. Maga még olyan fiatal és az arca olyan sima, kezdte. Hát illik fiatal legénynek ilyen vénember szakállal szaladgálni? Hiszen olyan, mint egy öreg pópa! Neki van szere a csúnya vörös szakáll ellen. A feledékeny őrmester egy egész csomag borotvapengét hagyott nála. Akarja? Jöjjön vele, mindjárt meg is kaphatja.

A Szőke felvetette száját, mintha örökké nemet mondana, ellenben zöldes szeme már nem volt ennyire visszautasító. A férfi rég ismerte forró pillantásait, vonzóereje abban rejlett, hogy egyidejűleg mondott igent és nemet s az ember sohasem tudta, hányadán áll vele. Az itteni asszonyokhoz képest szokatlanul kecses és keskeny volt. Mindig cipőben járt, néha harisnya is volt a lábán. Sáros útszakaszokon még a szoknyáját is felfogta. Elmondta a férfinek, hogy az őrmester sokat borotválkozott és fontos is, hogy a férfiak sokat borotválkozzanak. A nők nem szeretik, ha mindjárt első alkalommal agyonszurkálják őket — mondta —, mert aki elsőre megjárta, az kerüli a második alkalmat.

20