Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - SZEMLE - Tüskés Tibor: Stetka Éva lírája
Növeli a könyv értékét a szobrászati alkotásoknak mint térképző és felületképző alkotásoknak számbavétele. Végre Tóth István és Rumi Rajki István is megkapta megfelelő értékelését. Ez az utóbbi művész esetében egyenesen hézagpótló, hisz az aránylag fiatalon elhunyt Rumi Rajki egyik legnagyobb szobrásztehetségünk volt, akit Ybl Ervin, a kényes ízlésű műkritikus is úgy értékelt, mint aki „egyike legfejlettebb stílusérzékkel rendelkező szobrászainknak.” A patrióta szólal meg a szerzőben ekkor is, amikor javasolja a helytörténeti emlékek megjelölését, a régi elnevezések megtartását, várostörténeti dokumentumok összegyűjtésére pedig külön helytörténeti múzeumot tart kívánatosnak. Vagy amikor a kiváló és ennek megfelelően méltatott Éhen Gyula szobrának visszaállítását szorgalmazza, amikor a történelmi utcaneveket használja egy olyan városban, ahol épp elég új utca létesült, elnevezések céljaira is bő lehetőséget nyújtva. Mindez az eleven élettel való kapcsolatát is bizonyítja. A város iránti szeretete nyilvánul meg akkor is, amikor a Köztársaság tér fásítását kifogásolja, vagy megállapítja, hogy a Szentháromság szobor nem áll megfelelő helyen (127). Vagy amikor olyan építészekre hívja föl a figyelmet, mint a fővárosban többek közt a New York palotát, és a Kúria (Magyar Nemzeti Galéria) épületét tervező és Szombathelyen is építő Hauszmann Alajosra, továbbá Wälder Gyulára. A város építéstörténete a szöveg mellett álló grafikus ábrázolások folyamatában vizuálisan is nyomon követhető. A könyv képanyagából pedig nemcsak a múlt, hanem a mai város képe is kibontakozik, ami még az idegennek is megkönnyíti a tájékozódást. A könyvnek külön érdeme, hogy a városrendezőnek is gondolatokat ad, így Stetka Éva lírája (A Fehértől feketéig című kötet margójára) Amikor megjelent Stetka Éva első verseskötete, Az ébredés partjáig, 1958-ban, a munkálja, alakítja a város építészeti jövőjét. Kevés építésznek adatott meg, hogy egy városnak egészségessé tegye a szervezetét, újabb tagokkal gazdagítsa s olyan új súlypontokat képezzen ki, amelyek szinte magától irányítják a város majdani építészeti fejlődését. Továbbá: hogy ugyanez az építész könyvalakban is kifejthesse gondolatait, megőrizve tárgyilagosságát. Néhány megállapításával vitába szállhatnánk. Toronyházakat javasló szándékával nem értünk egyet, abból a meggyőződésből indulva ki, hogy ezeknek népesedési és egészségügyi okok miatt mindenfelé bealkonyul, másrészt sem területhiány, sem népességszaporulat nem indokolja, hogy toronyházakba zsúfoljunk be szabadságra született embereket, ráadásul saját pénzük fejében. S mégis csak ők az elsődlegesek, s nem a városképek. (L. 110. 1.) Efféle apróságok azonban nem csökkentik a mű értékeit. Sőt, ez utóbbiak mindegyikének ismertetésére nem is kerülhetett sor. Ezért csak még egy megjegyzést. Arról, ami külön rokonszenvessé teszi az író felfogásában az építészi szemléletet, ebben pedig az író felelősségét, az, hogy tetszetős frázisokkal, hamis közgazdasági érvekkel, álpolitikus mellébeszéléssel nem akarja sem a con- sulokat, sem az olvasókat félrevezetni s ezáltal meggyökereztetni őket a fejlődést gátló módszerekben és elképzelésekben. Ezt ma, amikor az ellenkezőjére annyi példa akad, éppen a „szakmabeliek” közt, külön érdemként kell elkönyvelni. A fenti könyvvel a Szombathelyről szóló tudományos irodalom újabb jelentős művel gyarapodott. (Műszaki Kiadó, 1967.) SZÍJ RÉZSŰ modernizmusról zajló viták idején, a könyvről szóló ismertető-elemző bírálat még jóformán apológiának hatott, s a kritikát a szerkesztő csak csillag alatti megjegyzéssel, a vita-rovatban közölte. „Hétéves voltam, amikor első versemet írtam Petőfiről. Később a modem költészet, különösen Eluard és Lorca hatott rám erősen” — írta magáról a költő- Azóta nem3 54
