Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - SZEMLE - Érsekújváry Lajos: Várnai Zseni: Ének az anyáról
mást tenni, avagy nem ismeri fel az anyaság szeretettengerében, nem tudja kiválasztani. Az emberi értékek rangsorában most az következnék, hogy ismertessem Várnai Zseni verseiben megnyilatkozó bátor ki- áltóját az egész emberiségnek ki átélt két szörnyű háborút, ellenforradalmat s több mint 50 esztendő valóban viharos történelmét, de soha meg nem alkudott, és irt még akkor is, ha írását csak kevesek, vagy senki kezéhez sem tudta eljuttatni, s minden írásában harcolt, hogy: „szülessen meg végre — az igazság, és a szeretet!” (110. o.) — és ezért: „harcoltam, írtam; árva lélek, — egy elvadult embervadonban.” Irt akkor is lelkesen, biztatón, amikor „Lehullt a fátyol, szellemünk szabad, érik benne a tiszta gondolat,” és amikor: „Izent a tavasz értünk, asszonyok, mert tavaszodik szerte a világon,” (263. o.) írt, s hogy írása mit jelentett azoknak, akikhez' eljutott szenvedésben, nyomorban, üldöztetésben, vagy győzelemben, örömben, azt csak ők maguk tudnák elmondani, mert a költő írása lehet olyan a lélek számára, mint éhhalállal küzdő testnek a falat kenyér, s örömet megértnek jókedvet emelő, pohár kristálytiszta bor — s az ő írásai mindig ilyenek voltak. Nem jut itt hely most — de talán nem is szükséges — azon versei méltatására, melyek (Katonafiamnak, Én mondom, és te add tovább!, és a békéről szóló sok-sok más verse) már rég kikerültek a kevesek kezéből, és sokak kincse lettek, milliók találták meg bennük ki nem mondott szavaikat, érezték bennük saját szívük lüktetését és felébresztette bennük az alvó igazságtestvéreket. Nem jut helyem arra sem, hogy bővebben ismertessem, mint vette észre s rezdült meg lelke: az „Árvák” láttán, „Két bús szemük kérdés, — melyre nincsen válasz” (43. o.); értette meg az „özvegyasszony”-t: „Tudom elvették, semmid sem maradt ■. (89. o.); mint sírja el: „A szegény embernek annyi a gyereke, mint a lyuk a rostán, de nincsen kenyere, de nincsen kenyere, ezt harangozzátok, világ vészharangját ezért kongassátokl” (Vadkörtefa ága, 170-71. o.) és még sok-sok más, szebbnél szebb siralom és örömdal. Nincs helyem, pedig hogy szeretném megízleltetni azt, amit Várnai Zseni könyvének asztalánál fogyasztottam. így jár mindenki, aki kincshalomba nyúl, de csak kis táska van nála, és nem zsák. Választania kell: mit és mennyit vigyen el. Én választottam. A könyv címe ösztönzött, hogy ezt tegyem, mutassam meg legalább pár sorban, mint zeng itt az anyaság éneke. Mert itt és ebben is a nagyság nyoma van, mint tud az „erős asszony”, ki küzdelmekben sohasem fárad el s kemény, az anyaság titokzatos mélységeibe lágyan behatolni és kihozni művészi szépségben minden anyák csodálatos élményeit. Az anyák igazi költője ő, szavaiban formát talált, mit eddig — azt hittük — leírni nem lehet. Hadd szentelem erre hátralevő soraimat tisztelő elmélyedéssel, hiszen én is anyának vagyok a gyermeke. Az anyák élményét fel nem értheti, ki azt át nem élte, már azokban a hónapokban sem, mikor még csak várja, különösen első gyermekét. Kíváncsi, édes vágyakozás, minden szenvedélynél nagyobb izgalom, bizonyos mértékű aggódás, előre féltése az anyai szívnek, mely éppen ezekben a hónapokban alakul anyai szívvé. Nem is sejt ebből még a gyermek apja sem sokat, csak meghitt szavak csendes zenéjében, a csókok megváltozott ízében érez tán meg belőle halványan valamit, hogy itt most előtte, szinte karjában új világ születik: egy anya világa. Az anyának ezt a komplex érzésvilágát nagyon találóan sűríti a költőnő e két szóban: „Milyen leszel?”. Az idő meghatározza — mert háború van —, hogy most a domináns érzés az aggódó félelem: „Üj kisdedem, kit mostan minden órán lelkem ünneplő köntösében várok, milyen leszel? Az irtózat és lázas remegések, mit rámküldtek, míg hordtalak, e harcok, jaj, mivé formálhatták a Te arcod és telkednek mily színű ruhát szőttek, milyen leszel? (Milyen leszel? 20. o.) A gyermek az időben születik és az időben érik. Ki ne féltené vetését viharos időben ? 149
