Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - SZEMLE - Érsekújváry Lajos: Várnai Zseni: Ének az anyáról
A kötet utolsó ciklusa, a Közhír még az előbbieknél is gazdagabb skálán meditál a mai élet ezernyi rezdüléséről. A ciklusnak jóformán minden verse írói vallomás, a költő belső világának ambivalens hullámzása, korábbi és jelenlegi életformájának dialektikus feleselése, küzdelem önmagával művészi és emberi önmagáért, a vállalt eszmékért való helytállásért, közösségi mondanivalójának rendíthetetlen hitelességéért, hűségéért. A régi és újabb életforma feleseléséből az újnak kell kikerülnie győztesen, de nem áldozat és árulás árán, ahogy sokan teszik éppen a művészeti és irodalmi élet területein, bár a kísértés igen nagy az érvényesülök tömkelegének a példáin át. Ugyan nem esküszik többé a múlthoz tartozó városszélre sem, mert azt is másnak kell felváltania, és a lottószelvény szerencséjénél itt is emberibb szerencsének kell élnie. De nem vegyül az árulók seregébe sem, hogy a „pitiáner pesti üvöltésben” megmaradhasson emberi önmagának. Ezt kiáltja kisbíróként közhírré tanúság-tételként számvetésében. Erős Az ismertetés nem bírálat, nem kritika, de a költő számára, ha nem is olyan értékes, mint a kritika, de legalább annyira jelentős. Az ismertetés merőben szubjektív volta miatt megmutatja a költőnek, hogy felvillantott gondolatai, megcsendített hangjai milyen visszhangot váltottak ki nem a bírálatot irányító írott vagy íratlan szabályok és törvények ítélkezése alatt, hanem az emberi lelkekben. Már pedig a költőnek ez a fontosabb, hiszen minden költő eszméltető, ki azt önti művészi formába, mit az átlagember dadogó szavakkal is alig tud kimondani. Így ez a szubjektív visszhang dönti el, hogy sikerült-e eszméltetővé lennie, emberek szószólójává. Az ismertető helyzete sem könnyű, nem állnak előtte és mellette a bírálat törvényei, eszköze csak sajátmaga megfigyelése az olvasás élményszerű ráhatásában, és ennek olyan kivetítése, hogy az ismertetést olvasók belekóstoljanak az általa már átélt élménybe. Várnai Zseni „Ének az anyáról’” című kötetét ismertetnem nem könnyű feladat az élmények torlódása és színgazdagsága hitét abban, hogy képes lesz fülelni a gyárablakon kiszüremlő zajra, lenyomni még az olajos kilincset, „s nyugodt szóval kérni bebocsátást”. Demény költészete visszaadja a költészet primér közösségi funkcióját, s egyben megválaszolja azokat a kérdéseket is, amelyeket korábban fölvetettünk költői fejlődésmenetére, meg írói nagyság rangjára vonatkozóan is. Poéta ethicus, akinek a költészet nem játék, hanem küzdelmes életforma: önmagáért, osztályos társaiért, mindenkiért. A költő önfejlődése és társadalmi életünk fejlődése szempontjából egyaránt dokumentumértékű ez a költészet, természetesen anélkül, hogy egyben dokumen- tum-jellegű is lenne. Társadalmi közérzetünknek diagnosztikus érvényű lírai vetülete — túl a programhirdetés doktrínáin — eleven példamutatás, költői magatartásban és gestio-rendszerben megvalósuló cselekvés, valóban: életforma. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1968.) PALKÓ ISTVÁN Várnai Zseni: Ének az anyáról következtében. A cím: szép, megkapó, de kissé leszűkíti, bár teljesen megokolja a kötet tartalmát, azonban: „Az anya ül a világ közepén! .. . Az anya ég a világ tengelyén! ... Az anya küzd a világ közepén! .. ■ Az anya éli újult életét! ... És holnap már ..... új korszak érik óriás ö lén!” (Ének az anyáról, 5—6. o.) a kötet névadó versének e rövid kezdő sorokba sűrített tartalma rámutat a mérhetetlen gondolat-, érzelem-, cselekvéstömegre, melyet a cím jelez. Mosoly és könny, bizonytalanság és remény, mélypont és fel- emelkedés ezernyi színben, képben, szavak zenéjében jelenik meg a kötet verseiben. Minden sor önkéntelen tudatossággal váltja ki az olvasóban az igényelt élményt: mélységbe von, vagy magasba emel, tüzet gyújt, vagy a sötétség emlékébe ránt, lágyan dalol, mint susogó levelek, vagy szélvészként idézi vad idők 147
