Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 1. szám - SZEMLE - Solymos Ida: Szobrok és istenek

Nagyszabású ciklusát mítosz-terem tő kényszer íratja vele. Ekhnáton ege virtuális, mégis valóságosabb minden létező vagy létezett égnél. Jelenlétének álruhájában vonul, fölötte magasvasút, odébb ipari táj, bánya és hegyoldal, mely talpig meghasadt, ott darabokban jár a köd; éjszakájában búcsúbéli sátrak meghitt rekvizítumai: gyertyafényben porosodó rózsaszínű kreppHpapír'babák, dinnyék olajzöld bőrén kipontozott szívek, kozmikus és kézzelfogható jelenségek freskó-sorozata ez a vonulás. Az ábrázolás szaggatott és szigorúan körülhatárolt lesz: állítmány nélküli félmondatok peregnek, mint az álombéli beszéd:

Ott délelőtt. Ott nagy növények . . . hullámtálan Tejút és semmi szél. Mindig. Örökre. Dél.

Toszkán pompa, mediterrán ragyogás a végeláthatatlan kamillarét fölött. Az egymásmellettiséget drámai csomózással nyomaték ősit ja, gyakran a puszta központozással, még belső pátoszát, a visszafogottat is rejteni akarón. Az elvágyódás gyerekkort idéző és a valahai tájon felnőttként széttekintő, a voltat a mosttal áthidaló szakaszai (A lovas) vagy az énebhangra komponált nagyon csöndes, az érzelmi' bázist messziről megcélzó Címer, Eső stJb. nem hirtelen csapnak meg. Olyik versét hónapokig, nemritkán évekig hordja az ember, míg áthasoníthatja, s ez kevés kivétellel érvényes egész költészetére. Versei értése majdnem olyan tudást, olvasni-tudást igényel, mint megírásuk. A kötetéből kiáramló világkép alig, vagy csak távoli szálon rokonítja népszerű lírikusainkkal. Élményköre szűkebb, de egzaktabb is ezekénél, ezért gyakran szuggesztívebb is. Eszménye nem az önkifejtés teljessége, hanem a mű. Csak fölvillant, csak jelzéseket ad.

Még soká érvényes gyakorlat lesz a romantika pozíciójából közelítenünk versekhez; a lírát általában érzelmi úton abszorbeáljuk s ha egy mű első olvasásra nem provokálja ki elragadtatásunkat, szívesen legyintünk: ha én sem értem, akkor ezt kár volt megírni. . .! Nemes Nagy szövegei az értelmi megközelítésnek is megadják magukat:

Szobrokat vittem a hajón, hatalmas arcuk névtelen. Szobrokat vittem a hajón, hogy álljanak a szigeten.

Az orr s a fül porca között kilencvenfokos volt a szög, különben rajtuk semmi jel. Szobrokat vittem a hajón, és így süllyedtem el.

Ez a kis vers első olvasásra csak szép. Zenei emlékeinkhez utasít. Másodjára kutatni kezdjük mögöttes jelentését. Szimbolika, romantika, kis- és nagyrealizmus, még az egzisztencializmus híve is fölesküdhet a vers esztétikai hovatartozására. Mindegyik a magáénak fogja vallani. Puritán eszközhasználat, lényegileg egy kép, minimálisra csökkentett informatív anyag, de kiugrik a

143