Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Bakács Tibor: A közélet erkölcse
A felelősség nélküli ember A múltban a gazdasági tervezés és termelés egyik legfőbb hibája az volt, hogy elszakadt a valóságtól, a szükségletek kielégítése helyett teoretikus elképzelések meglehetősen kritikátlan végrehajtására vállalkozott. Az ideál a tervfeladatokat túlteljesítő szakember volt, akinek buzgalmát az ezekhez alkalmazott prémium érdeke is serkentette. Egy-egy gazdasági egység vezetője a tervelőirányzattól akkor sem térhetett el, ha annak a népgazdaságra káros következményét előre látta. A tervezésnek és a termelésnek ez a módszere igen kis tervet engedett az egyéni kezdeményezésnek. Előfordult, hogy adminisztratív eszközökkel torolták meg a nyugtalanok kezdeményezéseit. Nem egy termelőszövetkezeti vezető ellen indult eljárás olyan tevékenységért, mely az új mechanizmusban természetszerű kiegészítője lesz a földművelésnek. Az állampolgárok széles köre csak legközvetlenebb feladatainak teljesítésében volt érdekelt, de abban már nem, hogy munkájának népgazdasági vonatkozásait is számba vegye. Hasonló volt a helyzet a közélet más területein is, az államigazgatásban, a belügyi és igazságügyi szervek munkájában, a művelődésügy területén stb. Az volt a jó dolgozó, aki a kitűzött feladatokat betű szerint végrehajtotta. Az időnként egymásnak ellentmondókat is. Mindez úgy volt csak lehetséges, hogy a cselekvő személy értelmileg, erkölcsileg nem azonosult a kapott utasítással, saját magát csupán eszköznek tekintette. A színlelt azonosulás az egyénre hasznos volt, viszont egy veszélyes tulajdonságnak, a képmutatásnak az elterjesztéséhez járult hozzá. Ilyen helyzetben az emberek többségében erkölcsi és pszichológiai feszültség keletkezik, és ezt a belső ellentmondást csakis a felelősségérzet zsilipéinek megnyitása oldhatja fel, vagy teheti elviselhetővé. A lelkiismeret megnyugtatására szolgáló az a hiedelem, hogy nem az egyén cselekszik, hanem az apparátus, az ember annak kis fogaskereke csupán, így a felelősség nem a személyt terheli, hanem a szervezetet. Ha az ember nem felelős saját magatartásáért, hogyan érezzen felelősséget másokért, hozzátartozóiért, munkatársaiért, idegenekért? Valahol itt rejtőzik sok disszidálás erkölcsi gyökere. Kevesen hagyták el a hazát elsősorban politikai indokokból. Még a kalandorok is a kisebbséget alkotják. A többség a kétkarú mérleg egyik serpenyőjébe tette valóságos vagy vélt anyagi érdekét, a másikba a felelősségnek súlyait, melyet ezért a kis népközösségért érzett, s az utóbbi híjával találtatott. Történelmi paradoxon, hogy abban a szocialista társadalomban, mely az emberről való kollektív gondoskodást vallotta, és ennek érdekében számos intézményt alkotott, az állampolgárok egy része a belső erkölcsi elidegenülés folyamatát élte át. Az elidegenedés okainak teljes felszámolását, népünk erkölcsi megújulását az új mechanizmus bizonyára meg fogja gyorsítani. Üzlet saját zsebre Különös, hogy némelyeknek csupán a népgazdaság szempontjából hasznos vagy haszontalan tevékenység megítéléséhez nem volt elegendő éleslátásuk, „maszek” üzleti ügyeik intézésében annál több kezdeményező leleményről tettek tanúságot. Ennek érdekében sokszor hivatali beosztásuk vagy társadalmi állásuk kihasználásától sem riadtak vissza. 132
