Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Bakács Tibor: A közélet erkölcse
Apróság, de meglehetősen közismert, hogy a hivatali gépkocsik igénybevétele és a tevékenység hivatalos jellege között egyes esetekben a legdúsabb fantázia sem képes felfogni az összefüggést. Például abban az esetben, ha a trösztigazgató badacsonyi szőlőjéből a vállalati személygépkocsival szállíttatja a demizsonokat az ország különböző pontjain lakó vevőkhöz. Egy egyébként kitűnő és tiszteletreméltó gazdasági vezetőről hallottam, hogy hivatali gépkocsival vitette fajkutyáját egy másik városba pároztatni. Emberi gyengeség, de ez idő szerint a legtöbb szívességet azoknak teszik, akik a legkevésbé szorulnak rá. Bizonyára eljön az idő, amikor a lelkes segítő- készség elsősorban azok javára nyilvánul meg, akiktől viszonzás nem remélhető. Addig viszont hangsúlyoznunk érdemes, hogy a szocialista társadalom hirdette meg a történelemben először mindenfajta kiváltság felszámolását, és lényege mond ellen azok újjászületésének. Az élet különböző területén bőven kínálnak példát arra, hogy az üzleti érzék nem veszett ki népünkből. Örvendetes ez, csak arra kell vigyáznunk, hogy a köz javára is gyümölcsözzék. Mindenekelőtt a vadhajtásokat kell lenyesegetnünk. Például a lappangó korrupcióét, mely szívóssága, ravaszsága miatt sokszor nehezen közelíthető meg, alig bizonyítható, de mindig komoly veszélyt jelent a társadalomra. A vita fényszóróját azért is érdemes erre a területre irányítani, mert a széles körű társadalmi érdeklődés hátráltatja a korrupcióban érdekeltek tevékenységét. Több eredményt érhetünk el a megelőzéssel, mint az utólagos bűnüldözéssel. Az ember méltóság és a kukacszemlélet Mindnyájunknak rosszul esik, ha a bolti eladó nem fogadja köszönésünket. Nem szeretjük, ha lehülyéznek a villamoson, mert a szomszéd lábára léptünk. Kellemetlen, ha fölényes, gúnyos, pökhendi, alamuszi vagy fenyegető pillantással méregetnek, és megsértődünk, ha ordítanak velünk. Főnökünk elöljárónk, ügyintézőnk érzéketlensége és igazságtalansága megaiáz. A hatalmaskodókat gyűlöljük. Előfordul, hogy részünk van benne. Az emberméltóság elismerése, s olyan fontos nemzetközi szerződésbe foglalása, mint az ENSZ alapokmánya, hosszú történelmi folyamat eredménye. Kodifikálásukat olyan események tették halaszthatatlanul szükségessé, mint a második világháború szörnyűségei. Mennyire éberen kell őrködnünk, hogy az emberiség elleni bűnök meg ne ismétlődhessenek! Tévedünk mégis, ha azt hisszük, hogy az emberméltóság tisztelete csak történelmi méretekben kötelez, és nincs mondanivalója a hétköznapok számára. Sőt, aki ez utóbbit nem érzi át, nem követi szabályait, soha nem fogta fel igazán az emberméltóság igazi tartalmát, bárhogy szónokol is róla. A múltba tekintő történelmi előzmények nem kedveztek hazánkban a demokratikus gondolkodásmód kialakulásának. Súlyos történelmi örökséget cipelünk, feudális emlékeket, a király nélküli királyság antidemokratikus hagyományait, nyilas és náci rémképeket, a személyi kultusz erőszakosságait, mind megülik életérzésünket. Egyesekből az érzékenységet ölte ki, másokat arra ösztönöz, hogy csak látszólag alkalmazkodjanak a fejlődés humánus irányához, valójában „átmentsék” a régi gyakorlatot. Ezért tűnnek fel itt-ott kiskirályok, 133
