Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Kovács József László: Vallomás a szülőföldről
nem tud mindent megtartani, hiszen a történelem folyamán sok minden elpusztult, nemcsak helyi szokások, nagyon szép évezredes emlékek, hanem nemzetek tűntek el, könyörtelenül, anélkül, hogy valaki is bántotta volna őket. Ez az élet törvénye, ez a kor hatalmas hengere, amely nagyon sok mindent letarol maga előtt, de szembe kell ezzel nézni. Ha a költők úgy érzik, úgy látják, úgy van bennük, akkor érdemes megörökíteni ezt a világot az utókornak ugyanúgy, ahogy megőrizte Csokonai Vitéz Mihály Somogyot nekünk a XIX. század elejéről. Harmadik kérdés: Magyar századunk két évtizede a népi írók küzdelmének, a nemzet felemelkedéséért vívott harcnak irodalmi időszaka is. Ha maga a szocializmus a népi írók céljait megvalósította is, Simon István költészetében egy szerető népből fakadás és néphez, nemzethez tartozás tudata él. Hogyan fogalmazná meg a költő ezt a tartalomban gazdagodott, szocializmusba gyökerező néphez tartozást? Nem érzek ellentmondást a népiség és a szocialista tartás között, úgy érzem, ez a nemzet, ez a nép többségében még ma is úgynevezett népi. Nem titkot árulok el vele, hiszen Heltai Jenő, a legurbánusább költőnk mondta valamikor, mi egy vidéki nemzet vagyunk. Valóban ez a helyzet, és én úgy érzem, hogy mindaz az erő, mindaz a tartalék, amely ebben a nemzetben, ebben a népben benne van, az még mind faluról kell, hogy felfelé jöjjön. A szocialista költészet nem zárja ki az életérzés egyik irányát sem, és úgy érzem, hogy mi, akik onnan jöttünk, falvakból, pusztákról, az úgynevezett népi ember világából, nekünk kötelességünk, hogy azt az életérzést emeljük át a szocialista életérzésbe, segítsük ezeket az embereket, hogy találják meg a helyüket, hiszen az ő nyelvükön igazában csak mi tudunk. Ahogyan egy budapesti származású és ott nevelkedett költő jobban érti a körút hangulatát vagy a Margitszigetét, ugyanúgy érzem én a falvakét, a pusztákét, a dunántúli emberek egész érzésvilágát. Bízom abban, hogy az a hat-hétmillió ember, aki igazában ma még a magyar falvakban él, vidéken él, fogja a gerincét alkotni majd a jövendő magyarságnak. Ezek hozzák az új kultúrát, ezeknek a hangulatát, ezeknek az érzésvilágát kell kifejezni ahhoz, hogy igazában népi nemzet legyünk szocialista értelemben. A régi értelemben vett népi irodalom, tehát a harmincas évek irodalma nyilvánvalóan megtette kötelességét, nagyon szép műveket produkált, hátrahagyta ránk, az utódok kötelessége az, hogy ebben a korszakban, ilyen szituációban ugyanúgy keressük meg azt a magaslatot, ahogy előttünk József Attiláék, vagy Illyés Gyula ék megtettékEgy hozzászóló kérdése: ,,. . . Simon költészete mindenképpen a közeli tegnapok művészi eszményeihez kapcsolódik, vajon van-e olyan elképzelése, hogy az újabb művészeti' irányzatok, amelyeket Paul Eluard vagy Picasso jelez, festészetben vagy költészetben, van-e ilyen tendenciája, elképzelése, hogy művészi eszményeit, kelléktárát új eszményekkel, és főleg új formai kelléktárral bővíti-e a jövőben, vagyis — és itt már summázom a kérdésemet, amelyet befejezésül Simon Istvánhoz intéznék — ebben a rétegben óhajtja-e, kívánja-e költészetét terebélyesítani, vagy pedig új égtájra lép? Azt hiszem, hogy a kérdés számomra nem nagyon fogós, egyszerűen tudok felelni rá. Az előbb szó volt arról, hogy mennyire meghatározza az ember életét általában az az idea — ha szabad ezt a szót használnom —, amely belegyökere129
