Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Syposs Zoltán: "És hát nem lesz idő!"
és jegyez, jegyez, egyre egy szörnyű számadást, egy végérheteílen, iszonyatos számlát: bár azt sem tudja még, kinek fogja benyújtani?” Babits később besorolja ezt az írását az Irodalmi problémák című könyvébe, és annak sajtó alá rendezésekor, a jegyzetekben már felfedi a halott költő nevét: „Megmondhatom ma már, amit e cikk írásakor még nem mertem: Bé- kássy Ferenc, ha élve marad, a legnagyobb magyar költők egyike lehet. S így is, gyermeki kísérletei közt, olyan versek vannak, amelyek mai líránk első sorában foglalhatnak helyet. . . Friss, meleg és magas lendületük, nyelvük egyéni s minden modorosság nélküli zenéje, a mély természetérzés s igaz emberi melegség, mely belőlük árad, egyaránt oda emeli azokat. . . Egyébiránt egészen hasonló véleménnyel szóltak róla angol írók és kritikusok is, mert ez a gyermek angolul és magyarul egyforma könnyedséggel és szépséggel verselt . . .” Akkoriban, mikor Babits ezeket a sorokat írta, már megjelentek Békássy hátrahagyott írásai, az Elmerült sziget verseskötet után a Fantáziák és gondolatok (versek és prózák) két kötetben: csonka élete töredezett darabkái, melyeket a gyermeküknek emléket állító szülők és kegyeletes baráti kezek ástak ki rövid élete szomorú romjai alól. Aztán később, 1918-ban, az írókról és irodalomról szóló tanulmányai és Londonban, 1925-ben, az angol nyelven írt versei: Adriatica and other poems címen. A költő posztumusz munkáira felfigyel Tóth Árpád is: „A magyar líra kétségkívül kiváló értékeket veszített Békássy elnémult költészetében. Ez az ifjú, meglepő komolyságával, bölcselkedő elmélyülésre való hajlamával, már e zsenge kötetben (Elmerült sziget — A szerk.) is egyénien ható vonásokat tudott felmutatni ... A fiatal Békássy legmegkapóbb vonása, hogy nála csaknem mindig hiányzik a heves líraiság, gondolatok kemény konstrukcióit építi egy-egy versébe s mégis érezzük, hogy lírát ír, egy ifjúi lélek vívódásait, reményét, koraérett kiábrándulásait, a férfiasság dacoló és nemes fölényének akarását, — de mindezt úgy, ahogy egy nagy fáradsággal, kemény kövekből épült palota láttán is érezhetünk mély, lírai meghatódást. Arany Jánoshoz, a Daniéról írt halhatatlan lírai elmélkedés költőjéhez talán ő léphetett volna legközelebb, aminthogy az Arany-szabású költők is voltak kedvencei: — első zsengéjét Babits Mihálynak küldte meg .. .” És méltatja Kosztolányi Dezső: „Amíg élt, csak készült arra, ami eljövendő . . . Jegyzeteiből, terveiből, rajzaiból a halhatatlan fiatalság tekint felém, a szép és komor fiatalság, mely gyötrődve önmagát keresi, az eszmélkedő és termékeny, mely az alkotó munka érveire forró serénységgel készíti a kereteket, azokat, melyeket majdan az élet tölt ki tartalommal. Minden érző és gondolkodó ember a saját ifjúkorát látja viszont ebben a könyvben (Fantáziák és gondolatok. A szerk.). Milyen nagyvonalú a fiatalság és mennyire elvont. . . Azokat a nemes nyugati magyarokat hozza eszembe Békássy Ferenc, kik európai tükörben látták meg saját arcukat.” A cambridge-i King’s College kápolnájában, egy hosszú, dísztelen márványlapon, aranybetűkkel írva, a többi hősi halotté mellett ott áll az ő neve is: Ferenc Bekassy — „gyönyörű bizonyságul, hogy egy kultúra fölül a nemzeteken, s a kultúra vesztesége minden nemzeté”. „Milyen régen akartam már találkozni ezzel a névvel, ezzel a sírfelirattal, amely alatt nincs tetem” — írja Boldizsár Iván, 1961-ben tett angliai utazásáról készült remek Űtinapló-jában („Zsiráffal Angliában”), melyben oly meghatóan szép sorokat szentel Békássy emlékének. 105
