Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Kiss Dénes: "Csak ami lesz, az a virág"
KISS DÉNES „Csak ami lesz, az a virág” Vallomás Tavaly zárta le az Alföld szerkesztősége a slágervitát, mely érdekes volt és nagyon tanulságos. Fő értéke azonban éppen az — amiről ugyan nem sok szó esett —, hogy felhívta valami fontosabbra, talán a legfontosabbra, a figyelmet. Ezt az alapvető problémát, mely elsődleges, tán Kérész Gyula érintette a legjobban, amikor az Alföld 1966. januári cikkében ezt írja: ,,A középiskolások között sokkal kevesebben szeretik a mai művészi verseket, mint az életkoruk alapján várni lehetne. Lehet, hogy ebben a slágerszövegeknek is szerepe van, de nagyobbrészt az iskolai versoktatás . . .” az oka — egészítsük ki röviden a gondolatot. S fordítsuk is meg rögtön: éppen az iskolai oktatás az oka annak, hogy a slágerszöveget jobban befogadják, hogy a slágerszövegek jobban tetszenek, mint a versek. Ezt a tényt Bényei József és az említett cikk írója is észlelte, amikor címtelenül Illyés, Váci, Apollinaire verseket és slágerszövegeket adtak középiskolások kezébe és általában elsöprő többséggel a slágerszövegek győztek. Vagyis az igazi művek befogadása — az azokhoz való közelítés — nehezebb, mint a műnek álcázott dolgoké. (Valószínűleg így van ez minden műfajban.) így aztán a többség esetleg egész élete folyamán nem jut el a valódi művekig, csak azok tizedleges változataihoz. Ez a tény a gyakorlatban az értékek devalválódásához vezethet a kritikai életben is. A szövegírók pedig sajnos, a „tömegigényre” hivatkoznak, amikor szemeteiket, miknek emberi tartása, szelleme is szemétértékű, átadják az éppen ezekre fogékony fiatalságnak. Hiszen ifjú korában az ember hajlamos arra, hogy valamit könnyen, minél kisebb erőfeszítéssel szerezzen meg. Akkor még nem gondol arra, hogy amit így szerzünk meg, az így is válik meg tőlünk. Később is inkább kell a Csárdáskirálynő, mint a Tannhäuser. A művek értékét tehát nem szabhatja meg szavazati többség. Most pedig próbáljunk felelni arra, mi az oka annak, hogy egy-egy Apollinaire-, Illyés-, Nagy László-vers nem tetszik annyira harmadikos vagy negyedikes középiskolásoknak, mint mondjuk egy slágerszöveg. Itt meg is állhatunk. Ügy véljük, az értéssel van a baj, pontosabban az érthetőséggel. Ez az a varázsszó, amit hagytunk megcsontosodni. Az értés, érthetőség, a tetszés, a befogadás nem ugyanazt jelenti, mint korábban, különösen nem ugyanazt a legtöbbet használt értés szavunk. Ma már egyre inkább egyetemes érvényűvé kell, hogy váljon az értésünk, vagyis egyetlen dolog megértésével, felfogásával egyidejűleg több dolog is tisztázódik vagy felvetődik, tovább gyűrűzik. Tehát ez a szavunk gazdagabb lett, kezdi mindinkább közelíteni önmaga lehetőségeit. Ez a szó változóban van minőségileg és mennyiségileg is. Ma már a művelt embereknél bizonyos dolgok felfogásával, megállíthatatlan asszociáció-láncreakció indul el és igyekszik mindent megmozgatni, körüljárni, szétrobbantani, felderíteni, összesűríteni stb. Egyszerre nézünk csillagászati távcsőbe és mikroszkópba. Az emberi agy egyre tudatosabban vesz részt a mindenség örökös mozgásában. Csak idősebb emberek veszik tudomásul behatóbb értés nélkül az űrhajót, 96
