Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 1. szám - Tüskés Tibor: Képek a gyerekkorból (elbeszélés)
TÜSKÉS TIBOR KÉPEK A GYEREKKORBÓL Előtte a kagylóhéj alakú terem lépcsőzetesen emelkedő padsorai, mögötte a krétajelekkel teleírt fekete tábla. Még a tétel ellenbizonyítása volt hátra, amikor a katedra mögött le-föl sétáló J. az ablak elé ért. Kint sütött a nap; a szünet után sem zárták be az üvegtáblákat. A ház előtt autó ment el. Fékje hirtelen felsikoltott; J. megrázkódott, és az emlék a gyerekkorból egyszerre utolérte. A legszebb nyár volt, amire emlékszem. Ha behunyom a szememet, ma is látom az ég kék gömbjét. A távolságok néha megnyíltak, s amikor a rádióban egy izgatott női hang elkiáltotta a figyelmeztetést, megjelentek a repülőrajok. A liberátorok alumínium testén csillogott a nap. Egy ideig számoltuk a levegőben úszó gépeket, de amikor már összekeveredtek a számok s az egész eget betöltötte a szüntelen morajlás, abbahagytuk. A gépek alatt néha fehér füstpamacsok nyíltak, de a repülők mindig magasabban jártak. A tompa puffanások visszahulltak a földre. Akkor egy kétemeletes, ólomszínű bérházban laktunk, az állomás közelében. Deszkából mentőládát szögeltem és piros föstékkel keresztet kentem rá. Angelikának volt egy színházi látcsöve, Tim pedig egy légpuskát szerzett vala- honnét. Amikor a Vécsey úti iskola tetején felüvöltött a sziréna, hiába hajku- rásztak bennünket a pincébe, mi nem le, hanem föl a padlásra szaladtunk. A vasajtóban a kulcsot elfordítottuk, s a létrát is föl akartuk húzni, de nehéz volt. Az egyik kémény lábánál volt a „figyelőállás”. Tim a puskát lóbálta, Angelika a lomha gépeket számolta, én pedig arra vártam, hogy egyszer gézt, vattát szedhessek elő. Angelika a másik házból jött át hozzánk. Fölengedtük a tetőre, de csak azért, mert néha mi is a messzelátóba nézhettünk. — Siess, add már vissza — sürgetett, ha ráfeledkeztem a fémesen csillogó égre. — Mindjárt. Úgy látom, az egyik gépben néger pilóta ül. Göndör haja van. — Mutasd, hadd nézzem én is. Azt is tudtuk, hogy a fehér füstcsíkot húzó gépekben tisztek ülnek. Azok a vezérgépek. Ha nem lapulunk a kéményhez, meglátnak bennünket. Szerettem Angelikát. Talán még elemibe jártam, amikor szülei a szomszéd bérházba költöztek. Palára szavakat írtunk, leveleztünk. Az egyik felére én karcoltam, a másikra ő. A palát a kerítésen átdobtuk egymásnak. De ez csak most jut az eszembe. Ott fönn a háztetőn csak a messzelátóját akartam megfogni. Angelika még elemibe járt, én Timmel már gimnáziumba. Abban az évben különösen hosszú volt a nyár. Ha most előkeresném a bizonyítványokat, azt hiszem, kiderülne, hogy szeptemberben meg sem kezdődött a tanítás. Reggelente repülőgépekről szórt sztaniolszálakat, röpcédulákat gyűjtöttünk, hamvas gesztenyéket rugdaltunk, délelőtt a padláson kuksoltunk, délután pedig a temető mögötti töretlen kukoricásban füstöltünk kukoricahajból sodort cigarettát. 58
