Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Heitler László: Mai képzőművészet Jugoszláviában

Ä telepen látható nonfiguratív műveknél a mértani alakzatok kiszámított rendje, illetve az ellenkezője, a talált forma nyert műalkotás rangot. A felület artisztikus megmunkálásában és a kő természetes hatóeszközeinek (anyag, szín, erezet, felületi hatások) érvényrejuttatásában leleményesek az alkotók, nagyrészt ebben rejlik műveik hatása. Sangregorio Giancarlo (Italia) alkotása például változatos színű, a természet által különbözően alakított kőtömbökből összeépített kompozíció. A megkomponáláson és összeszerkesztésen túl csak annyira módosította a köveket a szobrász, hogy némely részüket lyukakkal, barázdákkal motiválta.

Az „objet trouvaille” ellentéteként a magyar—argentin Magda Frank művét említem. A szögletes kőlapon magasodó, csaknem kétembernyi magas mészkőhasábot prekolumbián eredetű geometrikus motívumok szövik át, de az eredeti idom monumentális megjelenését nem csökkentik. A motívumok egymásba kapcsolódásának logikája és az egész mű harmóniája ünnepélyes, nagyvonalú. Közelebb lépve hosszú felírás válik láthatóvá: „Espiritu dela tierra guarda el recuerdo de mi hermano béla asesinado por los nazis en 1944.” (Jugoszláviai utam során sok emlékművel, szoborral találkoztam, melyek a nácizmus ellen harcolókra emlékeztetnek. Legtöbbjük igényes megformálású képzőművészeti alkotás.)

Egy anonim szerző teljesen hasonló koncepciójú művén a motiváló váj átok összekapaszkodó embereket sejtetnek. S ha e kettőt mint jelképesen a háborút idéző műveket említem, akkor Achiam nevű francia szobrász alkotását a téma egyértelmű és megrendítő erejű szimbólumának kell mondanom. Két végén egy-egy kővel alátámasztott vízszintes hasábon mint koporsón fekszik egy faragott kőidom. Semmi kétség: a tetem nyitott szájú arcát mutatja. A lyuk, ami áttöri, ugyanúgy idézi a holt kihunyt szemét, mint a halálos sebet. Mi kellene még ehhez a jelzett alakhoz? Mi tehetné még meggyőzőbbé, elgondol- koztatóbbá? Nem érzem hiányát semmiféle naturális formának. A felirat csak igazolja az egyértelmű hatást: „Hommage aux patriotes tombes pour la liberté.”

Ugyanezt a művészi és emberi hozzáállást véltem felfedezni Davis nevű szobrász Prometheust és Dharmadi Medhe (India) kuporgó alakot ábrázoló szobrában.

A jugoszláv Sabolic Ivan műve szokatlan megoldásával tűnt ki: lapos talapzatba épített vasrúdon áll a szépen megmunkált kőtömb. Bár elvont forma, mégsem hagyja érintetlenül a képzeletet: hal, bagoly, csuklyás fej, vitorlás, kagyló stb. alakja merült fel mint rokon forma a szemlélők képzeletében. Magam sem ebben, sem Kratohvil (jugoszláv), sem Leo de Vries kompozíciójában nem kerestem természeti formát. Szabadtéri plasztikák, melyek építészeti vonatkozású formai rendezettségükkel, nyugalmukkal dekoratív művészeti alkotásként teszik változatossá természeti környezetüket.

Mihalska Evelina (lengyel) gyengéden ívelő vonalakkal, domború-homorú felületekkel határolt műve már egyértelműbb asszociációkat kelt: két összehajtó embert idéz. Líraisága eltér a többi mű keményebb hangjától. John Skelton (angol) egymásba épülő gömbökből kialakított szobra nyugodtan nevezhető realistának: vajúdó nőt ábrázol. Akadt több realista mintázású szobor is, sőt egy szélsőségesen verista is, bár megjelenítése korántsem naturális (Szeretkező párt ábrázol — hallatlan dinamizmussal). A nyugalmasabbak: H. Lenaerts (Belgium) ülő nője és egy ismeretlen szerző Köpülő asszonya. Stefánia Bragaglia Guidi (Róma) monumentális férfitorzója Henry Moore csonka harcosára emlékeztetett, de epigonságra nem gondoltam. A kitűnő

109