Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Heitler László: Mai képzőművészet Jugoszláviában

angol művész közvetett hatása a Forma Viva alkotóinak munkájában gyakran felfedezhető. Pontosabban: Moore-nak az a törekvése érezteti hatását, mely a humánumot fontosabbnak tartja a „tiszta forma” steril művészeténél.

Miért nem csak a „tiszta forma” elvonatkoztatott szépsége, esetleg az informel vagy az antiplasztika divatos eszméje vezérli az ide gyűlő, nemzetközi viszonylatban is megbecsült tehetségű művészeket? Őket igazán nem befolyásolhatja senki, azt teszik, amit lelkiismeretük és művészi becsvágyuk diktál. Más magyarázatot nem találok, mint azt, ami szerintem a legfontosabb: van mondanivalójuk az emberek számára. Ebből következhet, hogy nem éreztem feloldhatatlan ellentéteket a legszélsőségesebben eltérő formarendszerű művek között sem.

A Forma Viva Symposion évenként változó nemzetközi alkotógárdája az évek során annyi művet hagyott a telepen, hogy a szabadtéri gyűjtemény alapján a valóságot megközelítő képet formálhatunk napjaink haladó szobrá- szatáról. (Méltatásomban csak kis részüket említhettem.)

A jugoszláv művészeti élet irányítói olyan vállalkozásba kezdtek a Forma Viva megalapításával, aminek hatása a jugoszláv művészetben máris mutatkozik. (Nem is szólva a valutában mérhető — és nem csekély — idegenforgalmi haszonról.) A Symposion művészeti hatása azonban messze túl terjed a rendező Jugoszlávia határain. Talán Magyarország sem marad érintetlen . . .

Plavi Salon

Az 1966 nyarán Zadarban megrendezett 4. Plavi (Kék) Salon a sokféle hatástól megbolygatott jelenkori jugoszláv festészetről adott tájékoztatást.

Az 1964-es III. Plavi Salon katalógusából megtudtam, hogy „ ... az első Szalon elővette a raktárakból és láthatóvá tette a két háború közötti alkotásokat, a második megérlelte és bemutatta a háború utáni műveket. . .”, a harmadik pedig a hatvanas évek elejének festői terméséről adott számot. A sok (57) kitűnő reprodukciót tartalmazó katalógus elárulta az általam nem látott

111. Kék Szalonról, hogy a részt vevő művészek szenvedélyesen keresik az új, korszerűnek vélt kifejezési eszközöket, eljárásokat. Ez a törekvés méginkább jellemezte az 1966-os nagyszabású tárlatot. A 4. Szalon előszavát idézem: „Mindenek előtt: A Kék Szalon nem tematikus kiállítás, mint ahogy általában gondolják, és nem lehet a tengeri festészet, a tengeri motívumok és a mellette való élet elavult felfogásának körébe vonni. Ez tulajdonképpen a művészet értelmével kapcsolatos néhány tarthatatlan félreértéshez — ha ugyan nem tévedéshez — való korszerűtlen ragaszkodást jelentené.. .”

. . . „A külsődlegességtől a mi érdeklődésünk a konstrukciók és elementáris szerkezetek részletes elemzése felé halad egészen az anyag lényegéig, másrészt pedig ezt az élményt utolsó leheletünkig kísérjük saját magunkban a viharos reagálástól és drámai felbuzdulástól a lírai érzelmekig és . . . álmodozásokig.”

A tárlat legszimpatikusabb részét azok a művek alkották, melyekben az újdonság, a meghökkentő kifejezésmódok és hatások keresése nem nyomta el a gondolati elemeket. Elsőként Dogan Boris: Atkozott reggel című olajfestményét kell említenem, amely a Szalon tekintélyes összegű első díját nyerte el. A síkban tartott kompozíción a természeti elemek erős átírással jelennek meg. A felső — világosbamás-okker — sávban megjelenő sötétebb folt a napkorongra emlékeztetett. A kép nagyobb darabját kitevő tört siena és angol110