Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 3. szám - Veres Péter: Kis széljegyzetek a történelem nagy dolgaihoz
Azonban, amilyen remek portrét ír egy kis önéletrajzfélében a magyar arisztrokráciáról és a feudalizmussal penetrált magyar dzsentriről, polgárságról, beleértve még a sváb és zsidó polgárokat is, annyira nem ismerte a nép állapotát és közérzetét 1940—46 között. Ö azt hitte és az emberei még inkább azt hitték, hogy a Károlyi-legenda politikai realitás, holott közben egy negyedszázad telt el és új nép nőtt fel, amely mitsem tudott Károlyiról, vagy ha hallott is róla, csak rosszat hallott és az ellenkezőjéről nem győződhetett meg. Nem is volt senki, aki meggyőzze. Károlyi úgy tesz, bár eléggé bölcs magyarázatokkal csillapítja kinti híveit, azzal ti. hogy itt egy kisgazdapárti többség alakult ki egy valóban demokratikus választáson (én is tanúsíthatom, hogy az a 45-ös választás ideálisan demokrafc'kus volt!), és az csak természietes, hogy ez a párt a maga emberét, Tildy Zoltánt választja elnöknek. Mondom, ezt Károlyi látja és becsületesen meg is mondja, csak azt nem tudja, hogy ennek a boldogtalan, meggyötört népnek eszébe se jut — eltekintve néhány régi 18-as öreg paraszttól —, hogy Károlyi Mihály egyáltalán van. 1945- ben nincs kossuthi szituáció és nincs semmi, csak összeomlás egyfelől, rettegés és reménykedés másfelől. A baloldali tömegeknek (ez, mint kiderült, nem olyan nagy, mint 1918 őszén volt és még annyi sincs, mint 1930—31-ben lett volna) a földosztás, a demokrácia, a valamiképpen való megmaradás és megélés a legfontosabb, és ezt az itthon levő pártök és azok vezérei természetes pártönzésből meg is lovagolják. A károlyista oktobrizmus nekik történelmileg túlhaladott dolog. A kommunisták természetszerűen szocializmust akarnak, a szociáldemokraták pedig éppúgy nem szeretik Károlyi Mihályt, mint ahogy ő is — e könyv, illetve a saját szavai tanúsága szerint — utálja és megveti őket. (Megértem őt: nehéz lett volna nem úgy éreznie.) A kisgazdapártban ott van az egész reakció, amelynek Károlyi most sem kell. A valódi k:'sgazdáknak megvannak a sajál vezéreik, Tildy, Nagy Ferenc, Kovács Béla. (Ez utóbbi, azt hiszem, egymaga több volt, még politikusnak is, mint Károlyii Mihály. Ezért vitették el Rákosiék Oroszországba.) Marad a parasztpárt. Eszmeileg és ízlésben, magatartásban ez volna legközelebb Károlyihoz és az oktobrizmushoz. Igen, de ez a párt még kicsi párt, jellegzetes szegényparaszti, vagy inkább sültparaszti, és népi-értelmiségi párt. Ennek egyiknek se kell Károlyi Mihály. A szegényparasztnak, annak a fajtának, amelyik ide gyűlt, és amelynek sose volt természete a tekintélytisztelet, Károlyi mégis csak egy gróf, az értelmiségi rész meg már a népi írókon nevelkedett, és annak már anakronizmus az oktobrizmus, mert nem a polgári, hanem a népi demokratizmus kell neki, és a nacionalizmusa is népi és forradalmi. Ez a paraszt- párti értelmiség már a kisgazdapártiak részint reakciós, részint bankett-szóla- mos nacionalizmusát is anakronizmusnak érzi. * * * Azt írja Károlyi Mihály egy helyen Göndör Ferencnek: „ .. . Éppen ezért arra kell törekednünk, hogy a nép váljék republikánussá” ... mert nem tudta, hogy a nép és a helyzet már túl van a republikánizmuscm, éppen azért, mert tül van a királyságon. Károlyi Mihály nem tudta, hogy a magyar nép óriási többsége, még a habsburgista főurakat megválasztó papvezette parasztok is túl vannak a dinasztikus gondolkozáson és életérzésen. Ki törődött itt már 1930—44 között is, de különösen 1945—46-ban a királlyal és királysággal? Ki törődött? Csak a legitimista papok, főurak és politikusok, de hol voltak ezek az 1945-ös magyar közéletben? * * * 30
