Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 3. szám - Veres Péter: Kis széljegyzetek a történelem nagy dolgaihoz
Még egy érdekesség! Felfedezésnek is mondhatom. Károlyi 1946-ban a magyar nemzetgyűlés előtt tartott beszédében azt mondta — egyebek közt —, hogy ő már akkor is az orosz orientáció híve volt az első világháború előtt, amikor ott cárizmus volt s ő még gróf volt. Mi ebben az érdekes? Az, hogy ebből világosodik meg, hogy a magyar, vagy inkább a pesti szellemi élet m:ért nem csatlakozott 1910 táján a már akkor- Károlyi és Justh Gyula által vezetett függetlenségi párthoz. És hogy miért nem volt ennek az óriási nemzeti pártnak szellemi tábora? Miért nem volt egyetlen írója sem? Még csak nagy zsurnalisztái, publicistái se voltak. Azért, mert a magyar szellemi vezetőréteg, természetesen a Nyugat folyóirat vezetői is, németbarátok, vagy éppen habsburgisták voltak. Többet mondok: még Jász:ék is, sőt természetesen a szociáldemokraták is a Habsburg birodalomban és a német orientációban gondolkoztak. Nem felbomlasztani, csak reformálni akarták... Ki emlékszik még a Naumann-féle Mittel-Európa programra? Mi volt abban a. magyarországi — akkori — baloldal álláspontja? Barabás László: 700 éves Győr. A petárda 31