Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 3. szám - Veres Péter: Kis széljegyzetek a történelem nagy dolgaihoz
inkább a magatartásuk lényege: az emberek örök gyermekek, vagy még inkább: állatok, tele rossz indulatokkal és tulajdonságokkal, ennélfogva gondot kell rájuk viselnünk. A gondviselő Isten nevében és akarata szerint is, de a magunk hajlama, akarata és belátása szerint is. Igazuk van? Valamelyest mindenesetre, mert hiszen az ő kezük és erkölcsi gondviselésük, útmutatásaik és eligazításaik alatt fejlődött eddigre is az emberi nem. S hogy mindegyike annyira magaértő emberré fejlődhetne, pusztán tanítás és önnevelés útján, hogy ne szorulna többé az okosabbak és jobbak eligazítására, annak eddig kevés jele van, még a legiskolázottabb nemzetekben is. Jó, jó, de mi következik ebből? Örökké így legyen? * * * Ha az ember régi — értve ősi — iratokat, énekeket, himnuszokat, profetikus írásokat olvas, lehetetlen arra nem gondolnia: íme, nemes szép lelkek, igaz gondolkodók, a jóságot életre-halálra valló és vállaló emberek mindig voltak, amióta az emberi létezésnek valami szellemi, lelki vagy művészi tárgyi nyomai vannak. Még az is kérdés, hogy aránylag több ilyen Szókratész és Jézus szellemű ember van-e ma, mint az ősmúltban volt. Amikor a Rossz nem szégyellt rossznak lenni, amikor még képmutatónak se kellett a gonosznak lenni, az igaz embernek még több alkalma és erősebb ihletettsége volt: ellenállni a gonosznak és csak azért is a Jó útján járni! Az emberi világ műveletlen, barbár, erőszakos volt, de a Kambüdzészek nem voltak szörnyetegebb alakok, mint a Hitlerek, azonban a velük szembeszálló igaz embereket nem fékezte se a saját szkepszisük, se a szkeptikus bölcsek seregének a kaján pesszimizmusa, mint ma. * * * Mit mond az erőszak „ideológusa” a humanista érvekre? „De kérem, néhány- száz bátor spanyol katona, néhányezer aranyra éhes spanyol kalandor, ha úgy tetszik, bandita és persze néhányszor tíz földi-lelki hatalomra vagy égi dicsőségre éhes szerzetes Közép- és Dél-Amerikát La tin-Amerikává tette! Lágy közegbe mélyen belevág az éles kard ...” Van ilyen példa több is. Mohamed csapatai három világrész legműveltebb és hagyományokban legerősebb területein tudták elfogadtatni vallásba—eszmébe burkolva az arab hatalmat. Kis-Ázsia, Észak-Afrika, Közép-Azsia és India, sőt Maláj világ! A kisebb példák közt (latinná vált frank—normann—burgund franciák, németté vált poroszok, pomeránok stb. stb.) itt van a magyar is: kard tette magyarrá a Tisza-Duna völgyét! Hagyjuk; ez volt, de nem lesz többé, mondja a humanista, Mind;g ez lesz, mondja az erőszak embere. Én szeretném hinni, hogy az elsőnek lesz igaza, de ma még nem merem rámondani az igent, holnap pedig már nem tudom, mert porrá és hamuvá leszek . .. De legalább a kérdést hadd tegyem fel. . . * * * Némely agitátoroknak, legyenek azok egyháziak vagy világiak, politikaiak vagy világnézetiek, nincs magukhoz, illetve az ügyhöz való eszük. Az erőszakolt, belemenős, belemagyarázós módszer olyankor mindig dühíti az embereket, amikor nincsenek a tagadás vagy a kétségbeesés állapotában, vagyis amikor nem „keresik az igazságot”. Csak az igazi próféták érzik meg, hogy mikor vannak az emberek — a népek — olyan lelkiállapotban, hogy „hév lelkűknek nincs hová lenni”, mert az eddigi hitük és életrendjük, a „törvény” felbomlott és 27
