Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 3. szám - Veres Péter: Kis széljegyzetek a történelem nagy dolgaihoz
hanyatlás útjára jut. Attól tartok — évszázadokban gondolkozva —, hogy ebben úszik most majdnem az egész nyugati társadalom. Van belőle szabadulás? Hogyne! Lehetséges. A tudat dolga, a veszély tudat felébredése: abszolút forradalom! Űj ég, új föld! Tagadása, teljes tagadása a romlásba vivő gondolkozásnak, viselkedésnek, magatartásnak, életérzésnek, mindennek! Ha az emberfaj ennyire okos és művelt lett, próbáljon ész szerint, mindig gondolkozva, tudatosan élni. Vajon érti-e mindenki ezt a dialektikát? * * * Már szóltam róla itt-ott, hogy ennek a korszaknak — már mint a második világháború után következő évtizedeknek — egyik jellemző jelensége, hogy a művelt közvélemény, általában és világszerte — eltekintve az éppen forradalomba sodródott országoktól, ahol azonban rendszerint csak a főiskolás ifjúság az egyetlen igazi forradalmi erő — kiábrándult a gyakorlati politikából, de különösen a politikusokból. Kevés az olyan ál1 am vezető — talán De Gaulle .kivételével —, akinek személyes „hívei”, sőt „hívői” vannak. Így van. De nincs igaza sem a művelt közvéleménynek, sem a korábbi mozgalmak fáradt embereinek: a történelem s vele az emberi sors — az egyes emberé és a nemzeteké — továbbra is és mindig csak a politikusok által mozdul tovább. Jóra vagy újabb rosszra, de változ:k. Ezt azonban már sokszor elmondtam. Most csak azt tenném hozzá, hogy még akkor is, ha a politikusok akármelyiké silány vagy éppen rossz ember. Mert akkor is: aki a hatalomra tör, vagy ha már odajutott, és meg akarja tartani a hatalmat, kénytelen a nem jól menő dolgokat figyelembe venni és valahogy változtatni' rajtuk, vagyis bele kell nyúlnia a dolgokba. Még akkor is, ha valóban olyan rosszfajta emberekről van szó, akik egymást megölnék — vagy éppen meg is ölik! — egy kanál vízben. Akinek még ahhoz sincs esze, tehetsége és akarata, hogy miképpen lehet hatalmon maradni', az csakugyan alkalmatlan a helyére és menjen a fenébe. Persze, ezt — mármint hogy alkalmatlan volna — ritka politikus ismeri el magáról és ezért a konfliktusok mindig ismétlődnek: aki nem megy el magától, azt el kell zavarni. S ha még így sem megy, hanem megpróbál esetleg erőszakkal és ravaszsággal továbbra is hatalmon maradni, azzal megtörténhetik, hogy nemcsak a hatalmat veszti el, hanem a fejét is elveszti vele. A legkétségbeejtőbb, hogy ezt még ma is, a történelmi, társadalmi, pszichológiai tudományok fejlődése mellett is, túlkevés politikus érti meg. Ez az emberfajta menthetetlen volna? Nem hiszem, de az ügy kifejtésére most nem vállalkozom. * * * Egy érdekes kérdés: ha a szegényeket a nyomor rontja meg, a gazdagokat és a hatalmasokat pedig a jólét és a korláttalanság, akkor kik maradnak a jóemberség számára? Akik középen vannak? Igen, de azok meg nyárspolgárok és kispolgárok! Nahát! Hogy is van ez? A dolog nem ilyen egyszerű. Az ember nemcsak társadalmi lény, osztálykategória, hanem — állat is! Ebből sok minden következik, amiken nemcsak én gondolkozom, hanem a katolikus egyház papjai is. Valamelyest persze minden más egyházéi is, mert bizonyos atyaisággal nézik az embert és minden dolgait. Gondolkozásuk, vagy 26
