Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 3. szám - Jurij Jakovlev: Pléh-huszár a város felett (ford.: Csalló Jenő)
Kiru felnyitotta a szemét. Ahogy meglátta a tűzfal meredekje mögül hirtelen odatermett embert, hihetetlenkedve pislogott. — Maga hogy kerül ide? — csúszott ki a kérdés Kiru száján rekedten. — Létrán jöttem — mosoly odott el a tűzoltó. — Hanem mondd, te hogyan kapaszkodtál el idáig? Nem is értem, hogy csináltad: nem estél le. Hiszen csupa jég itt minden. Kiru hallgatott. Még mindig nem ocsúdott fel egészen. A tűzoltó részvéttel mondta: — A te bőrödben se szeretnék lenni, hallod. Elkapnak érte valószínű. Na, indulás! A fiú meglengette, mozgatta a karját, körbehajlítgatta a nyakát. Meg akart bizonyosodni róla, hogy mégsem meredtek egészen kővé a tagjai. A tűzoltó erős karja derékon kapta a fiút, de az tiltakozott: — lie! Én magam ... — Nosza! — hagyta rá a legény. — Megyek elöl, és biztosítlak, jó? Csak fogódzkodjál erősen, legfőbb pedig, hogy le ne nézzél! Ezzel mászni kezdtek lefelé a tetőről, s ráléptek a létra első fokára: először a tűzoltó, utána a fiú is. Mikor biztonságban érezte magát a létrán, Kiru visszanézett a pléh-hu- szárra meg a lóra — az eset két néma bűnbakjára. Lent egész tömeg verődött már össze. Mindenki kíváncsian leste, mi történik a nagy ház tetején. A tűzoltó hadnagy viszont félrehúzódva állt, szótlanul, mintha restellné, hogy a nagy, p:cros riadókocsi meg a legénység nem tűzvésszel birkózik, hanem csak a háztetőről vesznek le valami habarodott, komisz kölykök Mikor leértek a földre, Kiru már egészen jól érezte magát. A dolog nehezén túljutott. Megköszönte a segítséget a tűzoltónak, aki fölment érte, aztán indult volna már hazafelé, de a rendőr megállította: — Be kell jönnöd, barátocskám, a rendőrőrsre. Ott majd elmondod szépen, miért akartál beállni te is szélkakasnak. Kiru esdeklő szemmel nézett a rendőr arcába: hiszenhát nem tett ő semmi rosszat. Ám a hatósági ember könyörtelen maradt. — Menjünk! — mondta, és a tűzoltó-autóba tuszkolva a fiút, a hadnagyhoz fordult: — El vinnének bennünket a négyes őrsig? A hadnagy bólintott, s a tűzoltókocsi máris száguldott velük az alkonyati utcákon. * Másnap iskolábamenet Kiru találkozott Ajnával. A fiú rendszerint lelassította ilyenkor lépteit, és csak tisztes távolságból, némán bandukolt a lány után. Most száguldott tűzoltókocsival a városon, majd pedig nem éppen kellemes csevegésre szólították a rendőrőrs parancsnokához — most már nem fél ő többé a világon semmitől. Rögtön el is szánta magát: lesz, ami lesz, odamegy Ajnához. Ahogy melléje ért, merészen fölvetette tekintetét, s megszólalt: — Aj na! Láttam azt a szélkakast. Csakhogy az nem kakas, nem is hal, meg sellő se. Hanem tudod mi? — pléh-huszár! Lovon ül, és vágtat a város fölött. — Honnan tudod? — kerekedett ki csodálkozóan a kislány szeme. — Én ... szóval voltam ott... — A tetőn? 12
