Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 1. szám - Ihász-Kovács Éva: Gabriella (vers)
Koporsódat a két ökör olyan lassacskán húzta hogy bámultak a teli szemű ólak Kisírta szemét a búza Most rácsukhatnám szemem szemfedőjét de én az élet számára idézlek Sorsodból látszik milyen más a környék Ezért nézlek Ihász-Kovács Éva'. GABRIELLA — B. G. emlékének — Akkor is ugyanígy zengett a víz, örökéletű dallamai itt pengtek a régi kövek közt. így hallgattad a fákkal a dalt, szerelemben-szépben örök, hűségben legigazabb: vizek tekintetében megőrzött. Öt követted, a bátrat, a lánccsörgéses éjszaka viaszarca hajolt le madár szívedhez: őt követted, Batsányit, te bánatodban is boldog ara, elmúlhatatlan szép lobogás, aki örömöd piros virágként szórtad a szíve fölé: őt bátorítottad, eszményi asszony — ritmusaidból, öleléseidből fogantak benne a vágyak: küzdeni lanttal, ököllel, folyton az élen, ahol a hajnal színeiben tollászkodik a forró, fényszárnyú szabadság.
