Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 2. szám - SZEMLE - Solymos Ida: Csoóri Sándor: A költő és a majompofa

néphit, életösztön hozzájuk tapasztott, eredeti térfogatukat kitágítva s ezzel átlendítve a nemzeti tudat hullámhosz- szára — nemcsak lenyűgözik, de köz- tudatba kérgesült jelentésük elutasítására, új konzekvenciák kialakítására kényszerítik (pl. Találkozás a szoborral).

Szemközeibe emeli, majd megnevezi a látottat, a már el- és befogadottat, de lehántja róla a sújtást, ha történelmi; kibetűzi az eredeti érzelmet, ha népdal (Szántottam gyöpöt); nem filológus, esztéta, vátesz, amikor politikáról gondolkodik, hanem állampolgár, aki csak akkor vállalkozik ítéletalkotásra a világ dolgaiban, ha saját háza tájáról ^elsöpörte a szemetet”.

önmagához, élményeihez kritikus nézőpontból közelít, egyúttal érzékeltetve, hogy ez a szuggesztív „személyesség” általános érvényű normákhoz igazodik. Lírikus, tehát a maga és nemzedéke nevében szól, s ami ebből következik: új világérzés megszólaltatójaként, a differenciálódás igézetében. Vonzó keménységgel vitázik, tisztelve rombol, kicsit eretnek módon, mint a renitens, aki hinne a kinyilatkoztatásban, de félfogára is kevés az üdvösség, amit az egy-isten- hit nyújt, szabadság-képzete kételkedésre szorítja; magyarán: (terminológiánkon belül maradva) csak amit bőre alól húz ki, az üdvözíti, segíti át a tű fokán.

Fentebb mondtuk, hogy képzőművészeti igénnyel közelíthetünk prózájához. Tárcái freskó-sora szobor- vagy képemlékeket hagy maga után. Egy-egy helyzetjelentésén bemutathatnánk a képzőművészeti műformák legtöbbjét. Nézzünk csak egyet a sok közül: rodini „halmazállapotú” újságárusnő a Néni, vége a zivatarnak nehezen feledhető alakja.

Könyve viszont arra is alkalmas lehet, hogy a személyiség kialakításának folyamatát levezethesse belőle, akit ilyen hajlandóság szorongat. A közgazdász vagy politikus, ha valóban kíváncsi, nyugodtan tekintheti vizsgálódásai kiindulópontjának a Csoóri által bemutatott valóságdarabokat, falun vagy városon élők magatartásformáit, közérzetük alakulását, ragaszkodásukat hagyományaikhoz, még akkor is, ha ez nehezíti boldogulásukat a termelés megváltozott és mindig alakuló körülményei között. Gondolat szüli a mondatot, sajáttá hasonl- tott nyelvezet az írót, öntörvényű világkép és jellem a személyiséget.

Hazafi és világfi — ragaszthatnánk Csoórira a tetszetős címkét, s nem is hazudnánk talán, csak eltakarnánk néhány vonást az ábrán, melyet róla fölvillantani szeretnénk. Dolgozatai, tárcái éreztetik a légkört, vitákat, melyek ar- tisztikus lecsapódásai ezek a prózák. Tudni lehet nemzedékének, a csoport szellemi és tájékozódási igényének méreteit és eltökéltségét az irodalmi közízlés, valós értékrend befolyásolására és a társadalmi köztudat árnyalására. Tudatosított képességek működtetéséről beszélhetünk, nem tapogatózó stüus-kísér- letekről; az elszántságig fejlesztett felelősségtudat állandó jellegéről, mely a szakmai illetékességen kívül (pl. ími- tudás!) egyedüli fedezete a beleszólás jogának. Előítélet nélkül közelít a változó élet- és magatartásformákhoz, még a kirívó jelenségekhez is, de nem indu- lattalanul, mert mit ér a szenvtelenség? Műalkotás nem egzisztálhat indulati bázis, meg a személyiség erőfeszítése nélkül. Mit ér a közlendő, ha nem hitelesítik a személyiségjegyek? író-e, aki csak ismétli, amit nagy elődeink a maguk idejében különbül, tehát piáig ható érvénnyel megfogalmaztak?

Állításaival vitatkozhatunk, szuggesz- tivitásával, bizonyítási argumentumaival ritkán. Éspedig azért, mert nincs frázis-értékű mondata, tudatosan kitér a közhelyek elől, nem zavarja az olvasó esetleges felhökkenése, korrumpálásáról lemond.

„Éjszakánként a hold deszkakemény mezőkre sütött, és szikáran lobogott, mint aszkéta agya”.

Szándékosan választottam ilyen egyszerű idézetet, bőségesen akad attraktívabb, többértelmű meg számtalan. De ez a deszkakemény mező fotográfikus szögletességével elém csapja a kopár közeget, mely táj és ember viszonyát abban az időszakban meghatározta. Földrajzi pontossággal fölismerjük a dunántúli falvakat, melyekben szerző gyermeksége színhelyét vallatja, ünnepli vagy perli szokásait, munkatiszteletét; fölismerjük eszmélése, szellemi „nagykorúsága” helyrajzát, ösvényeivel, bekötő155