Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 2. szám - SZEMLE - Solymos Ida: Csoóri Sándor: A költő és a majompofa

Szél hintett meg. Kábultan szertenéztem.

Apolló szórta tűzarany nyilát.

S a romok fölött virágzó tavaszban élőn, dicsőn láttam Pannóniát.

(Lovász Pál: Villa rustica)

A napban fénylő magaslatig természetesen kanyarodókon, buktatókon visz az út. Talán épp az emelkedők és lankák hiteles képe ad igazán rangot ennek a költői vállalkozásnak, amelynek érdeme az is, hogy néhány fiatal költő is hibátlanul beleilleszkedik az együttesbe. Bizonyos azonban, hogy valamennyi versben ott izzik a nyugtalanságnak ugyanaz az önmaga ellentétébe át-átcsapó képe, amely már a megnyugvást is magában hordozza, mint pl. Csorba Győzőnél:

... mindenik kanyarodó talán az otthon édes képét villantja föl majd és végre hazatéved megleli drága célját égő sebekkel ékes ezer csalattatásoktól vérző bátor szívének.

A „csalattatások” emléke egyre halványodik, a cél pedig egyre tisztább körvonalakkal bontakozik ki a láthatáron ...

Rónay László

Csoórí Sándor:

A költő

és a majom pofa

Prózája első látásra Illyés szülöttének mutatja Csoórit. Nyelvezete elegáns, mint mesteréé, olykor merészebb, változatosabb is. Jel- és fogalmi rendszere, hasonlat-apparátusa szintén képi fogantatású. Ám a világ és társadalom föladta kérdésekre már személyes válasza van és nemzedéke nevében felel, vonzáskörében hódítva nemcsak esztétikai, de politikai, közgazdasági, szociográfiai jelenségeket és történéseket. Kedvelt műfajává hasonította a tárcát, s a műfaj tájékoztató jellege se szorította ki a vallomás-értéket. 35 tárca, tanulmány, naplójegyzet e könyv tartalma.

Mintha kiállításon állnánk, meglehetősen tágas helyiségben. Körül falak, fölfelé a tetőtlenség boldogító vagy

nyugtalanító látványa. Lenn a köznapolt kulisszái, rideg és varázsos rekvizitu- maikkal. Köztük az ember, kiszolgáltatva saját közérzetének, topog vagy száguld, elképzelt sorsához igazítva vagy edzve, kavicsnak vagy mindent lebíróriak áhítva vagy álmodva magát; mindig társadalmon belül, de mindegyre szándékai, vállalkozásai ketrecébe ütközőn, jócskán horzsolódva is, tudva vagy gyanítva, hogy sorsát egy távoli földrész rengései is determinálják, nemcsak belső démonai, életképessége. Emberek, az azonosulás és távolodás két véglete közt egyensúlyozón, bicegve vagy futva, olykor mintha láthatatlan víz fölött kifeszített cukorspárgán.

Csoórí nem kezdő. Csontjában érzi minden élő képességét és lehetőségét a külső-belső növekedésre, összefüggések felismerésére figyelmeztet segít és szaporítja a ráismerés alkalmait, élni tanul és élni tanít. Ez a figyelmeztetés ritkán direkt, jobbára sugalmazó erejű, közvetettsége szigorú és gyengéd, érzelmes demagógiát elutasító, indokolt esetben korszerűen retorikus. Az útjába kerülő tájak, történésék valóságos alakjukban és abban a gyakran bejárhatatlan kiterjedésükben, amit hagyomány,

154