Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 2. szám - SZEMLE - Kristó Nagy István: Az Életünk mérlege

S ne hallgassunk Németh László hatalmas, Herder ihlette esszéjéről (A magyar irodalom jövője), melynek minden vitatható voltával együtt, az író legfontosabb tanulmányai között a helye; a magyar irodalom lényegét ilyen zseniális vakmerőséggel talán még senki nem próbálta megragadni. Hadd árulom el, hogy a közelmúltban egy bécsi irodalmi esten az író ennek a tanulmánynak németre fordított részletét olvasta fel — a Kortárs estjén, osztrákoknak, az Életünk egy cikkét, (Németh ui. ezt az írását találta leginkább' olyannak, ami a külföldieket is érdekelheti, ami mit- sem von le a Kortársban megjelent számos cikke értékéből. Különben Németh László (nem a tanulmány-, hanem a drámaíró) műveivel is több értékes írás foglalkozik az É etünkben (Koncz István, Szabó Sándor).

De ne feledkezzünk el a többiekről sem, Angyal Endréről, Dömötör Sándorról és Volly Istvánról, meg a sokoldalú Szíj Rezsőről, akinek Krúdy várpalotai éveiről éppúgy akad fontos és érdekes mondanivalója, mint mai festőkről, vagy Szombathely városrendezéséről. Poszler György Szerb Antal-cikke a tragikus sorsú mártír-író életművének eddig talán legigényesebb összefoglalása.

Nem egy tanulmány foglalkozott a nyugati megyék irodalmi és művészeti hagyományaival, így több cikk Gárdonyival — ezek közül Z. Szalai Sándomé A láthatatlan ember-ről egy fontos könyv megítélésében a marxista irodalomtudomány végső szavának látszik. Értékes anyagot tartalmaznak Bárdosi Németh János, Bé- kefi Antal, Cs. Nagy István, Fülöp István, Grábics Frigyes, Jakab Géza, Kuntár Lajos, Simonffy Emil, Szabó Mihály, Szabó Miklós nagyobb anyagot felölelő tanulmányai, de Smidt Lajos és Erzsébet számos kis publikációja is mind hasznos adalék a szaktudományok számára.

A Hazai jegyzetek rovat anyaga általában élénk, érdekes tükre a nyugati országrész mai életének. Nem egy darabja művészi megformálását és hatását tekintve a szépprózai anyaggal is vetekszik. Ilyenek pl. Pósfai H. János Putrilakók-ja, Sztankay József Egyvérű idegenek c. írása, Csordás János irodalmi riportjai vagy Horváth Ottó szociográfiái. A különösen jól sikerült legutóbbi szám anyagából is kitűnt Czoma László Az olaj című képsora a zalai olajbányászok életéről, gondjairól. Igen hasznosak az Életünk népműveléssel kapcsolatos cikkei is.

A kritikai rovatról teljes egészében csak jót írhatok. Az egyes cikkek szemlélete, megírási módja egyaránt mintaszerű, bár a pesti folyóiratoké lenne ilyen konzekvens ... Az is csak helyeselhető, hogy a nyugat-magyarországi írók műveit rendszeresen bemutatják és értékelik. Az Életünk kritikusai közül is nehéz egyeseket kiemelni, talán mégis említsük meg Bertalan Lajost, Csikós Józsefet, Németh Józsefet, Pór Pétert, Takács Istvánt, Tüskés Tibort és Z. Szabó Lászlót, aki nemcsak könyvekkel, de színházzal és képzőművészettel is értően foglalkozott. Az Életünk legkitűnőbb képzőművész-munkatársa azonban a pápai Heitler László, aki elfeledett szocialista művészekről éppúgy írt, mint mai alkotók kiállításairól s a művészetszemlélet, közízlés elvi kérdéseiről. Külön kellene szólni aztán az Életünk jól válogatott s mintaszerűen közreadott képanyagáról.

Az Életünk munkájában külön figyelmet érdemel a szomszéd országok irodalmával való foglalkozás. Ilyen, európai helyünket kereső gondolatok indukálták Németh említett nagy esszéjét éppúgy, mint Szabó Jenőnek az osztrák irodalommal kapcsolatos hosszabb-rövidebb beszámolóit és kitűnő fordításait, valamint nem egy idevágó kritikát. Pável Ágoston szellemében, különös érdeklődéssel figyeli az Életünk a délszláv irodalmak fejlődését. Dudás Kálmán, Ferencz Győző, Szily Ernő versfordításai éppúgy a mai jugoszláv líra színe-javát szólaltatták meg magyarul, mint Csuka Zoltánéi, aki különben nem egy cikket s prózafordításokat is közzétett (köztük a fiatal Ivan Ivanjinak a magyarországi ellenforradalomról szóló, személyes élményeken alapuló novelláját). De nem hiányzott az Életünkből a szovjet irodalom sem: pl. Ajtma- tov, a kiemelkedő tehetségű, Lenin-díjas fiatal kirgiz író Az első tanító c. elbeszélése a fővárossal egyidőben jelent meg hasábjain.

Íme — a négy év termésének puszta számbavétele is túlságosan sok teret kíván — s hol van még a valóban mélyreható, kritikai elemzés. E helyett végezetül kénytelenek vagyunk beérni e rövidre fogott summázással: a vállalkozás jól szolgálta műve142