Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 2. szám - SZEMLE - Palkó István: Bartók után és útján

lődéspolitikánk ügyét, társadalmunk tudatának a művészet eszközeivel történő formálását, alkalmas a négy megye irodalmi és művészeti életének összefogására. Az Életünk eddigi tizenkét számát szocialista kultúráik mérlegén mint jelentős nyereséget, gazdagodást lehet és kell elkönyvelnünk, mely minden támogatást megérdemel. S úgy hiszem, ideje fölvetni: nem kellene-e a kisebb terjedelemben való, de folyóiratszerű kéthavonkénti megjelentetést lehetővé tenni, talán további dunántúli megyék bekapcsolásával. A baranyai Jelenkor egymaga nem képes az egész dunántúl— kisalföldi folyóiratigény kielégítésére, hiszen a többi vidéki folyóiratnak (Alföld, Napjaink, Tiszatáj) mind kisebb a körzete.

Kristó Nagy István

Bartók után és útján

E fenti címet adhattam legtalálóbban mondanivalómnak. Gondolatsorom a Zeneműkiadó két könyve köré fonódik. Az egyik mű a Csak tiszta forrásból c. antológia magyar írók és költők műveiből, amelyet Fodor Ilona válogatott össze részben felszabadulás előtti, részben utáni vallomásokból. A másik munka Bé- kefi Antalé: A bakonyi szegényember dalai cím megjelöléssel. Ez a szerző által gyűjtött zenei-szövegi folklérvanyag feldolgozása. Látszólag tehát két elütő műfajú, tárgyú és jellegű kiadvány, mégis zárt egységükről van szó a bartóki vonalban, koncepcióban. Mindkettő Bartók emlékének áldoz, csupán másmás formában. Az egyik a bartóki magatartás lírai reflexióit involválja, a másik gyűjtőmunkájának kései és egyben eléggé problematikus folytatása.

Elsőként a Bartók-életműre és életvezetésre, magatartásra és állásfoglalásra rezonáló Csak tiszta forrásból című könyvvel foglalkozom, nem iskolás pedantériával, Hanem a válogatásnak elvi lényegével, a Bartók-értékelés legutóbbi 40 esztendejével. Nem véletlen — gondolom, — hogy a könyv címét Bartók egyik legjelentősebb művéből, a Cantata profanából kölcsönzött záró sor adja, amely a mű születésekor a bartóki állásfoglalás kifejezője volt, illetve lett, s utána pedig példáját követendő sok művész választotta megfogalmazva vagy anélkül élet-mottóul alkotásához, magatartásához. A Cantata profanát mint

művészi és emberi magatartás kifejezőjét nagyon sokszor kommentálták a hazai és külföldi szakírók egyaránt már Bartók életében, de halála után is. Ezek közül talán legjelentősebb Kerényi Ká- rolynak, a magyar származású világhírű klasszika-filológus tudósnak, akadémikusnak, professzornak a kommentárja a Cantata profana értelméről és művészi állásfoglalást tükröző jelentőségéről, amely nemzetközi fórumon, a Zürichben megjelenő Schweizerische Musikzeitung 86. évfolyamának 89. számában jelent meg 1946-ban, tehát olyan időszakban, amikor Bartóknak hazai megítélése ideológiai szempontból idehaza még bizonytalan, s valamivel később pedig a Révai-féle koncepcióban erősen elmarasztaló volt. Kerényi, mint hazánk egyik emigráns nagy fia a másik emigráns kor- és sorstársának magyarázó dokumentumát látta a Cantata profanában. A Cantata teljes szövegének a közlése után Kerényi kommentárja így hangzik: „Man begreift wohl, wie dieses Lied zum Lied und Bekenntnis derjenigen werden konnte, die da nicht bleiben wollten, wo die Freiheit immer mehr erstickt wurde und zuletzt verloren ging.” Azaz: „Bizonyára jól megértjük, hogyan válhatott ez az ének azoknak az énekévé és hitvallásává, akik nem akartak ott maradni, ahol a szabadságot mindjobban elfojtották, és ahol az végül is elveszett.”

Bartók Cantatája az exodus, a kivonulás profétikűs éneke lett, kezdetben szellemi elkülönülést jelentett egy társadalmi közösségtől, később fizikai elkülönülést is, kivándorlást, a művész143