Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Ordas Iván: Urbán Ernő
Urban Ernő Kevés híján negyedszázada annak, hogy megjelent Urbán Ernő első kötete, az „Ének a Dunakorzón”. A mai olvasó elsősorban prózaíróként ismeri Ur- bánt és szinte csodálkozva veszi tudomásul, hogy ez a kötet verseket — méghozzá egyáltalán nem rossz verseket — tartalmazott. Ha ma valaki Urbán valamennyi eddigi munkáját össze akarná gyűjteni, több könyvespolcot kellene felszabadítania erre a célra. Hét regény, hat elbeszéléskötet, öt filmnovella, négy színmű, három verseskötet, két riportkönyv sorakozna egymás mellett, ezenkívül nyolc kötetnyi gyermekmese és négy ismeretterjesztő brosúra. Ha pedig mindezek mellé a fordításokat is oda akarnánk tenni, orosz, ukrán, grúz, kínai, cseh, szlovák, bulgár, német, francia, lengyel, észt és holland könyvkiadókhoz kellene fordulni, mert ennyi nyelvre ültették át Urbán különböző munkáit. Ilyen fokú termékenység szinte gyanús egy kissé, hiszen a fentieket évekre elosztva kiderül, hogy 1942-ben három, 1945- ben és 46-ban egy-egy, 47/48-ban három-három. 49/50-ben egy-egy, 1951-ben három, 1952-ben öt, 1953-tól 56-ig évenként kettő-kettő, 1957-ben egy, 1958/59-ben kettő-kettő, 1960/61-ben és 1963-ban ismét egy-egy, 1964-ben pedig három Urbán kötet jelent meg a könyvpiacon. Szerzőjüknek emellett még bőven maradt ideje arra, hogy a napi sajtóban időről időre jogos feltűnést keltő magvas riportokkal jelentkezzen, verseket írjon egy kifestőkönyvhöz, előszót idegenforgalmi tájékoztató kötethez és fordítsa Visnyev- szkijt; azonkívül, hogy több országgyűlési cikluson át képviselte a sárvári választókat a parlamentben. Az élmények kiapadhatatlan bőségű áradása kell ekkora tömegű munkához, hatalmas vitalitás, mely túl tudja tenni magát a mennyiséggel óhatatlanul együttjáró színvonal-egyenetlenségeken. Ma már elgondolni is furcsa, hogy a harcos kommunista Urbán eredetileg papnak indult. Pontosabban, erre a pályára szánta vallásos édesanyja és tíz hónapot — bencés noví- ciusként — el is töltött ezen a cseppet sem testére szabott pályán. A vallásos édesanya mellett ott volt azonban egy veterán 1919-es apa, a nemrég meghalt Urbán Lajos, és fia az ő útját követte. Ha valaki időt szentel arra, hogy áttekintse Urbán munkásságát, a regényeiben is riporteri könnyedséggel csevegő írónál elsősorban két dologra figyel fel. Első az élmények ereje, másik az a cseppet sem leplezett szándék, hogy írásaival tevőlegesen beleavatkozzék a mindennapi élet alakulásába. Mindkettő vitathatatlan pozitívum. Egy régebbi tanulmányomban azt írtam róla, hogy műveit a kettős kritika jellemzi. Ez elsősorban az 1956 előtt megjelentekre vonatkozik, amikor módszere volt az, hogy a tényleg szóvátehető emberi hibák, gyarlóságok mellett kimondhatatlanul ugyan, de puszta környezetrajzzal azokat is ábrázolja, melyekért már nem az egyszerű ember, hanem az államigazgatás volt a felelős. A tulajdonképpen csak felszabadulásunk után megszólaló és kibontakozó írók közül (1942-ben az említett versesköteten kívül csak két gyerekmeséje jelent meg) Urbán az elsők egyike volt, aki már a kezdet legkezdetén egyértelműen állást foglalt a termelőszövetkezeti mozgalom, a közös gazdálkodás akkor korántsem egyöntetűen népszerű ügye mellett. A Tündérmajor ezerhatvan százalékot teljesítő Ma133
